Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ez az első párkapcsolatom,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez az első párkapcsolatom, kicsivel több, mint fél éve vagyunk együtt. Hogyan szokott működni az "akkor és azt csinálok normális keretek közt, amit akarok" elképzelés?

Figyelt kérdés

Párommal beszélgettünk tegnap este, és azt mondta, neki a párkapcsolatban a kiszámíthatóság a fontos, hogy nem kell természetesen egymás nyakára telepedni, de a legfontosabb mindig is a párunk legyen, és ez azzal jár, hogy olykor bizony minden egyéb háttérbe szorul. Ez például abban mutatkozik meg, hogy ha eljön a hétvége, és én hirtelen bejelentem, hogy szeretnék 2-3 órára elugrani haverokkal/barátokkal valahova, akkor az nem teljesen oké, mert akkor ő nem tud azzal előre számolni, az viszont rendben van (ha nem beszéltünk meg aznapra programot), ha előre egyeztetünk, hogy erre sor fog kerülni a hétvégén, mert akkor igyekszik ő is úgy tervezni.


Nekem egy egyrészről teljesen érthető, másrészről talán egy picit túlzott ragaszkodás. A program része teljesen érthető, de mi van, ha nekem sportolni van kedvem, vagy elmenni egy könyvtárba, vagy valami, amit egyedül szeretnék csinálni, de csak hétvégén tudok, mert mindketten dolgozunk hétvégén? Sokszor a dolgok spontán jönnek, nem tudhatom péntek délután előre, hogy nekem vasárnap 12 és 15 óra között 2-3 órára megjönne a kedvem valamit csinálni, és azt mondta, ezzel nincs gond, de akkor csináljuk együtt.


Ő valószínűleg ragaszkodóbb típus és sokkal "komolyabban veszi" a párkapcsolatot, mert nekem a szeretet kimutatása és érzékeltetése nem abban mutatkozik, hogy fizikailag is egy légtérben vagyunk.


Más párkapcsolatban ezek a dolgok hogyan működnek? Valóban ennyire minden "előre leszervezett", vagy különben nem kerül rá sor, mert nem együtt történik a program?


2022. ápr. 28. 08:40
 1/8 A kérdező kommentje:
Mindketten dolgozunk hétköznap*
2022. ápr. 28. 08:40
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Nézd, ő megy hozzád hétvégén, nem te hozzá ezek szerint. A másik felet meg ilyenkor nem szép dolog szó nélkül otthagyni a lakásodban, amikor ő semmit nem tud csinálni: nincsenek ott a megszokott dolgai, a könyvei, a gépe, akármi. Ráadásul, ha neked kedved támad haverozni, ő nem biztos, hogy tud magának programot szervezni, szóval kvázi ott ül a lakásodban egyedül. Ha viszont szólsz előre, akkor ő is tud magának programot szervezni, elfoglaltságot vinni. Ez így elég fair szerintem. Vagy fordított esetben neked hogy esne, hogy ha átmész hozzá, ő meg egyszercsak gondol egyet és otthagy órákra a tök idegen lakásban, ahol semmi sem a tied? Ő nem korlátozni akar téged, nem azt mondta, hogy hétvégén nem csinálhatsz semmit, hanem hogy szeretne tudni előre róla, hogy úgy tervezzen. Nekem pl. egy barátom sincs, akivel ne kéne legalább egy héttel előre leszervezni egy talit, mert messze lakunk egymástól, dolgozunk, párkapcsolatunk, családunk, ezért programjaink vannak.

Ha ez így neked nem felel meg, akkor még az is lehet opció, hogy megbeszélitek, hogy minden szombaton/vasárnap X órától X óráig mindenki a saját dolgaival foglalkozik, elmegy haverozni, sportolni, stb. És akkor ő is úgy tud vele tervezni.

2022. ápr. 28. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Én megyek hozzá hétvégén
2022. ápr. 28. 10:00
 4/8 A kérdező kommentje:
Pontosabban kiegészítem: Én megyek hozzá hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken is munka után, a hétvégén pedig végig ott vagyok nála. :)
2022. ápr. 28. 10:01
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

vannak spontán emberek és vannak, akik szeretnek mindent előre megtervezni

ő az utóbbi kategóriába esik

mivel tudod, hogy ő ilyen, ennek megfelelően viselkedjél

2022. ápr. 28. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Jó, így kicsit más, ahogy írtad, de azért szerintem tudtok találni olyan megoldást, ami mindkettőtöknek megfelel. Engedj kicsit te is a spontaneitásból, engedjen ő is a tervezgetésből. Pl. tényleg jelöljetek ki valamilyen időszakot a hétvégén, amikor egyedül eltöltős időt tartotok/tarthattok. Ő akkorra be tud tervezni magának valamit, ha akar, vagy úgy készül, hogy addig foglalkozik a saját dolgaival, te pedig fenntarthatod az időt, amikor bármit csinálhatsz, amihez kedved szottyan, és meg tudod hirtelen szervezni. Ez lehet akár az egyik hétvégi nap/fél nap, vagy mindkét napban egy -tól-ig időszak - ahogy mindkettőtöknek kényelmesebb.
2022. ápr. 28. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Alapvetően ha olyan emberrel vagy együtt, akivel nem laksz együtt, tehát valamelyikőtök vendég a másiknál, akkor nem illik csak úgy lelépni sehova egyik félnek sem. Viszont ti minden nap együtt vagytok, így nyilván más. De akkor minek nem költöztök már össze?

Amúgy igaza van, előre kell tervezni valamennyire, mert a másik idejét rabolod, ha ő arra készül, hogy veled lesz (ha nem laktok együtt, akkor ez már egy programnak minősül), te meg elmész könyvtárba.

2022. ápr. 28. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Szerintem ez nem túlzott ragaszkodás a részéről, mert nem azzal van a baja, ha elmész pár órára és mást csinálsz, hanem szeretné, hogy amikor megbeszélitek, hogy együtt vagytok és ő úgy tervez vele, akkor nem mondanád azt az utolsó pillanatban, hogy te mégis elmennél nélküle. Lehet ő nem tud ilyen gyorsan szervezni magának akkorra valami más programot és nem akar egyedül ülni ottnon és rád várni. Szerintem ez érthető. De az is jogos, hogy attól, hogy kapcsolatban vagy, még szeretnél a saját dolgaiddal is foglalkozni és te nem akarod mindig pontosan napokkal előre megtervezni ezeket. Esetleg az lehet megoldás, ha nem a teljes hétvégét töltitek együtt, hanem úgy egyeztek meg, hogy mondjuk vasárnap ebéd után hazamész és utána már te is tudsz spontán csinálni bármit, amihez kedved van, de ő is tudja előre, hogy mire számítson. Nem kell összenőni és mindent együtt csinálni, ezzel a részével nincs gond, csak ha azt beszélitek meg, hogy együtt töltitek az időt, akkor ne hagyd ott egyedül pár órára.
2022. ápr. 28. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!