Elméleti kérdés.a bántalmazók miért bántják a párjukat ha az érdekük az, hogy együtt maradjanak?

Az ember a személyiségén nagyon nehezen tud változtatni - ezzel persze nem mentegetni akarom a bántalmazókat. Például aki alkoholista, miért nem hagyja abba az ivást, amikor tudja, hogy így elveszítheti a munkáját, családját?

"Ennek ellenére bántalmazzák a párjukat, így annak szakítania kell."

Sokan sajnos nem teszik, vagy anyagi függőség miatt (3 gyerekkel az utcán egyedülálló szülőként...), vagy eleve lelki megfontolásból. Pl. gyerekkorukban is ezt a mintát látták, rettegnek az egyedülléttől, hajlamosak magukat hibáztatni.

Azért bántalmazzák a párjukat, mert uralkodni akarnak felette. Egy diktátor miért sanyargatja a népét, mikor sokkal békésebb eszközökkel is fenn tudná tartani a hatalmát?

És nem, egyáltalán nem következik a bántalmazásból, hogy a bántalmazott elhagyja a bántalmazót. A legtöbb esetben mindkét fél súlyosan defektes, és tudat alatt pont ilyet keresnek: a bántalmazó olyat, aki eltűri a bántalmazást, a bántalmazott meg olyat, aki őt bántalmazza. Enyhébb defekt esetén a bántalmazott ki tud lépni, nagyon-nagyon jó esetben tanul az esetből, és következő partnere nem ilyen lesz. A bántalmazó enyhe defekt esetén megérti, hogy neki milyen felelőssége volt a kapcsolat tönkre menetelében, és legközelebbi partnerénél nem lesz elnyomó, ill. eleve nem olyan partnert talál meg, aki alárendelődne. Persze sokszor nem változik meg egyik fél sem, és újra meg újra defektes önmagukhoz illő defektes komplementer társat találnak meg.

Nem a bántalmazókkal van probléma, hanem a bántalmazottal. A bántalmazó egy normálatlan ember, magába kell hagyni, azt cső. Ha engem bántana valaki, azonnal otthagynám.

A bántalmazott viszont sok esetben nem ezt teszi, hanem a bántalmazottal. Nők védekezése szerint ez azért van, mert a bántalmazott nők nem merik otthagyni az erőszakos pasit, ezt azonban csak azért mondják, mert szégyenlik azt az ellentmondást, ami a nők állítólagos igényei és életmódja között fent áll. Hátborzongató belegondoluni, de a bántalmazott vonzódik a bántalmazóhoz. Erre talán magyarázat lehet a Stockholm-szindróma.

A velem való vita ebben a témában felesleges, és értelmetlen, mert többet láttam, mint az átlag ember.

Mikor kisfiú voltam, a szemem előtt történtek olyanok, hogy egy nő megvert egy férfit, vagy, hogy egy pasi megvert egy nőt.

Szóval volt elég forrásom elemezni ezt az elmebetegséget.

Mert nem tudnak mást tenni. Nincsenek előttük más referenciák, a belső működésükkel ellentétes lenne a nem bántalmazó attitűd. Az ilyen embereknek általában nincs egészséges önbizalmuk, szeretethiányosak, mindemellett borzasztóan egocentrikusak, frusztráltak vagy akár agresszívek tudnak lenni, ami miatt taszítóvá válnak a környezet számára. Ez még jobban felerősíti a fentieket és egy olyan spirálba kerülnek, ami csak húzza őket lefelé. A változás sok-sok törődés és empátia útján érhető el, csak a legtöbben erről lemondanak, hiszen ki akar együtt élni "a Ferivel, aki mindig lilára veri az arcomat"?

"A legtöbb esetben mindkét fél súlyosan defektes, és tudat alatt pont ilyet keresnek: a bántalmazó olyat, aki eltűri a bántalmazást, a bántalmazott meg olyat, aki őt bántalmazza" - igen, pont ezért nagyon nehéz "önerőből" kilépni egy ilyen narratívából. Egy egészséges ember (jobb esetben eleve nem is jön össze bántalmazásra hajlamos emberrel, hiszen képes kiszűrni az arra mutató jeleket, vagy ha mégis, akkor) felteszi a kérdést "szükségem van nekem egy olyan emberre, aki engem fizikailag/verbálisan bánt?"