Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Jól sejtem, hogy miért lehet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jól sejtem, hogy miért lehet ez a dolog?

Figyelt kérdés

Szóval, én 3.5 évig voltam együtt a barátommal. Ezalatt az idő alatt végig éreztem, hogy nem igazán tudok boldog lenni mellette, nulla szexuális életünk volt kb és az sem volt kielégítő, ami néha összejött és mindvégig úgy éreztem, mintha valami haverom körül lennék körülbelül, sokszor elfelejtettem, hogy ő a barátom. Sajnos sokáig elhúzódott, hogy szakítsak vele azért, mert kötődtem hozzá és voltak jobb időszakok, amikor minden jobb volt de végre eljutottam addig, hogy megtettem kb 1.5 hónapja.


Mindvégig, míg együtt voltunk volt olyan, hogy vonzódni kezdtem máshoz, legalábbis úgy ereztem, de ez egyből megszakadt amint nem láttam az illetőt és a barátom körül voltam. Őszintén, nem akartam megcsalni meg stb úgyhogy nem is törődtem nagyon az érzésekkel, csak néha már nagyon eluralkodtak rajtam.


Volt pl egy tanárom, akit amíg nyáron nem láttam jó volt, de amint suli lett ugyanúgy vonzódtam hozzá, csak amíg a suliban voltam mert amikor hazajöttem már nem éreztem. Aztán voltam diákmunkán 2 helyen és ugyanúgy volt valaki akikhez vonzódtam, nem egyszerre persze de ez is véget ért amint nem láttam őket.


Először azt hittem hogy unalmamban csinálom ezt tudat alatt, hogy valamivel elszórakozzak, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg nem.


Most, hogy szakítottam vele boldog és felszabadult vagyok, egyedül akarok lenni jó darabig de érzem, hogy vágyom a boldogságra és mi van, ha eddig is azt kerestem, amit a kapcsolatomban nem kaptam meg? Létezik ez?


Azt hittem nehezebb lesz túl lépnem az exemen, de sokkal jobban megy és úgy érzem, hogy a friss munkahelyemen már van valaki, akihez ugyanúgy vonzódni kezdek, de most erősebbnek érzem, mert nincsenek gátlások a baratommal kapcsolatban, de én ezt nagyon nem akarom. Mostmár mintha tisztábban érezném, hogy miért csinálom ezt, hogy keresem a boldogságot, de mit tudok tenni, hogy ne legyen ez állandóan?


Nem vagyok valami szép, túlsúlyos vagyok és a barátomon kívül max 60-as alkeszek kerülgettek meg fütyültek rám szóval a kutyának sem kellek, ezért sem akarok bárki után vonzódni reménytelenül, mit lehet tenni az ellen, hogy ez abbamaradjon?


És szerintetek azért lehetett ez az egész, amit kifejtettem feljebb?


Köszönöm, ha elolvasod és válaszolsz.


20l



2022. júl. 23. 17:37
 1/5 anonim ***** válasza:
0%
Nem tudom eldönteni hogy igaz a sztorid vagy csak egy szépen kitalált mese.
2022. júl. 23. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Mit látsz benne, ami miatt nem hiszed igaznak? Bármit elmagyarázok, amit nem érthető meg stb
2022. júl. 23. 18:01
 3/5 A kérdező kommentje:
Ha egy szépen kitalált mese lenne akkor wattpadosként mennék instant megírni valami bővebb sztoriba :D
2022. júl. 23. 18:02
 4/5 anonim ***** válasza:
100%

Én azt nem értem, hogy ezen tulajdonképpen mit kell megfejteni. Nyilván az emberek nem burokban élnek, láthatnak vonzónak másokat, akár úgy is, hogy kapcsolatban vannak, de attól függetlenül is, hogy egyébként semmit nem akarnak tőle.

Úgy látom szeretsz túlgondolni mindent! Kezdhetted volna régebben, ha 3,5 évet elpazaroltál mellette. Inkább azon gondolkozz, hogy az miért volt!

2022. júl. 23. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Orulj neki hogy valaki lealt veled gomboc testukent ... Azert vagysz mar jobbra is mert pozitiv veled szemben, elhiteti veled azt ami csak illuzio .
2022. júl. 24. 04:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!