Hogyan képesek emberek úgy párkapcsolatba belevágni, hogy nem fix hétfő-péntek 9-17 (vagy 8-16, stb) munkarendben dolgoznak?

Mi ezt úgy oldjuk meg, hogy nem vagyunk párkapcsolat függők. Mindkettőnknek megvan a saját élete és egyedül is jól tudjuk érezni magunkat.

Mindkettőnk munkájában vannak olyan periódusok, amikor nagyon sokat kell túlórázni, netán napokra el kell utaznunk. Nyilván néha jó lenne többet találkozni, de valahogy egyikünk sem éli meg ezt ki tudja mekkora tragédiának. Ilyen az élet. Dolgozhatnánk keveaebbet, és nyomoroghatnánk fele ennyi pénzből.

Szerintem az egy-két óra különbség nem rossz. Az megint más mint pl. 3 műszakba jár valaki, vagy 12 órázik és ellentétes műszakban vannak. De pár óra különbség nem a világ vége. A jó oldalát kéne nézni: tudod, hogy milyen érzés amikor hiányzik, vágysz rá, vele akarsz programozni. Míg ha állandóan együtt vagytok akkor fogalmad sincs róla milyen hiányolni. Szerény véleményem szerint a sok együtt töltött idő, főleg sülve-főve egyáltalán nem jó. Vezethet beteges ragaszkodáshoz, vagy ahhoz, hogy megunod a másikat.

A mérték, az arany középút az igazi (az élet bármely területén).

Érdekes, én dolgoztam 0-24-es helyen, elég sokan voltunk, és nagyon sok ember családos volt. Ráadásul tök jófejek! Apum pl kérdezte mikor elkezdtem dolgozni, hogy mennyire rosszak a főnökök. Hát kb az egész tágabb vezetőségből 1 férfi volt akit nem nagyon bírtak, de még ő se volt durván szemét.

Nem tudom, valahogy úgy éreztem hogy a nehéz munkakörülmény, éjszakázás, változó műszak összehozta az embereket.

De én se vállalnék családosként ilyen munkát, és nem tudom ők hogy bírták ezt összeegyeztetni

🤣Ezek szerint csak irodai dolgozóknak kéne párkapcsolatban élniük?

Úgy oldom meg, hogy nem vagyok kapcsolatfüggő. Nem igénylem nonstop a seggembe a páromat, sokkal fontosabb a minőségi idő.

(Egyébként, ha egyikük se 8-16- ig dolgozik, de egy műszakban, akkor ugyanannyit lehetnek együtt.)