Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan kell azokkal írkálni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kell azokkal írkálni akik csak small talkoznak téma nélkül, hogy vegyék már magukat észre hogy nem fogom szórakoztatni?

Figyelt kérdés

Akik pl ismerkedni akarnának velem, vagy összejönni vagy legalább barátnak venni, vagy későbbre tenni hogy talán egyszer majd összejövünk, vagy majd lesz valahogy, de addig is legyen valami kapcsolattartás.


És ismerősök, vagy neten társkeresek (mind pasi), már a sírba visznek azzal, hogy rámír úgy, hogy mégcsak témája sincs, semmit nem ír, ami tartalom info lenne, vagy bármi, hanem feldob egy labdát, hogy szórakoztassam én, vigyek én bele témát, tereljem én a beszélgetést. Ha meg én viszek bele témát kérdezem èrdeklődök róla, holott nem érdekel mit dolgozik meg épp ebédel e, a kutyája se érdekel, de akkor meg válaszolnak, mesélnek magukról és továbbra is csak fárasztanak hogy nekem kell témázni, meg őt szórakoztatni. Rámír, hogy én érdeklődjek őróla és mesélhessen magáról?


Ezek az üzik ilyenek, hogy szia. És egy nagy űrsivár semmi utána a képernyőn.

Egy ilyentől màr meg is kérdeztem idegesen(amúgy ezekre vissza se írok általában), hogy amúgy minek köszönget nekem?(ha nincs mondanivalója se)


És most megint olyan aki egyik nap rámír hogy szia.

Másik nap, hogy vagy.

Aztán írogassak neki én mert ő aztán semmit nem ír. Se témája se mondanivalója nincs, csináljak én témát vele.


Másik meg mesél a munkájáról persze semmi nem érdekli abból hogy velem mi van, nekem milyen a munkám vagy életem vagy én ki vagyok egyáltalán. Csak válaszolgatnak arra hogy én kérdezgetek.

Csak reagálnak arra ha én feldobok témákat.


nov. 18. 10:11
1 2 3 4
 31/36 A kérdező kommentje:

Ha vki rámír akkor legyen minimum indoka miért ír rám minimum téma mondanivaló ötlet, info tartalom, vagy különben ne sziázzon a vakvilágba. Mert azt en is tudok visszaírok hogy szia.

Nekem soha olyan pasim nem volt még akinek nincs a fejében semmi. Nincs gondolata se.


Nem az a bajom hogy az nincs meg miről beszélgetek szivesen miről nem, hanem hogy a másik csak reakció. Okozat. Én viszem az egészet a hátamon.

Nincs meg a vkit szórakoztatni fogalma?

nov. 18. 13:56
 32/36 anonim ***** válasza:
100%

Ha tinderen vagy fent, akkor az indok az, hogy dugni akar. Erre való a tinder sajna.


Dehogynem ismerem, hogy szórakoztat. De mondom, minek csinálod, ha amúgy nem is érdekel a pasi? Amúgy meg lehet nem is hagyod szóhoz jutni. Elkezded kikéredzni, miközben nem is érdekel, ő meg válaszolgat, senkinek nem jó, de csináljátok tovább.


Ha mindig pont ugyanabba a beszélgetés mederbe kerülsz emberekkel, akkro lehet nem csak másoknál van a probléma.

nov. 18. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/36 A kérdező kommentje:

Igen sablon problémám, hogy rámirnak hogy szia.

És szórom kifele az ilyeneket mert ha meg is erőltetem magam hogy témázzunk, továbbra is mindig én témázok csak.

Ha meg direkt nem témázom, akkor meghalt a cset.

nov. 18. 14:37
 34/36 anonim ***** válasza:
100%

A profilodon van valami, amiből ki lehet indulni?


Az eszedbe jutott, hogy te kezdeményezz inkább? Akkor úgy csinálod, ahogy csak akarod. Nem sziával, hanem témával.

nov. 18. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/36 A kérdező kommentje:

Nem kezdeményezésekröl van szó hanem már cseteltünk(mert én témáztam persze), vagy találkoztunk vagy ismerem.

És tovabbra is rám van tolva az egész.

Aztán én beleunok abba hogy én strapálom magam.

nov. 18. 14:49
 36/36 anonim ***** válasza:
100%

Ilyen az amikor szétrobban a buborék és beinteget a valóság. A legtöbb ember unalmas, hétköznapi, kicsit sem érdekes, önző és lusta. A látszat az, ami a többségnek érdekes. Amikor pedig már a látszatért se akarnak tenni, olyankor van ez a bénázás. Holott ez a valóság, lehetsz te bármilyen ideges, de ez maga a valóság :D

A lányregények, a feminizmus, a tinderes modern világ az elhiteti hogy mindenki érdekes és izgalmas és menő, a jó pasik de főleg a nő, csupa kaland minden, utazgatás, menő helyeken evés ivás minden nap, bulikázás, hatalmas szenvedélyek, érzelmek, vonzódás, összeveszés, kibékülés, tüzes és fergeteges békülőszex, hatalmas közös izgalmak, minden nap bungee jumping, hegymászás, ejtőernyőzés, titkos viszonyok, szex tilosban járva és társai.

Aztán amikor ezek az álmok és illúziók kipukkadnak, beköszönt a valóság. Sokkoló lehet valóban, és frusztráló. De ez van.

nov. 18. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!