Ha valakiben felmerül a kétely, hogy alkalmas-e párkapcsolatra, akkor már biztos nem az?

Vagyis én úgy látom a legtöbben nem is gondolkodnak el ezen, természetesnek veszik, hogy nekik pár kell, ha nem jön össze egyikkel, mennek a másikhoz és több kudarc után is azt mondják, hogy persze. Akik meg kicsit kritikusabbak, vagy már éltek hosszabb ideig egyedül és látták, hogy ez nem fekete-fehér, esetleg felmerül bennük a kérdés, hogy való-e nekik az egész.

Magam példájából kiindulva, nekem van elég jó egzisztenciám, beszélgetni is jól el tudok a párommal, közös programoknál is tudok kompromisszumot kötni, viszont az az érzésem, hogy több énidőre van szükségem, mint általában más embereknek, kell az, hogy békén hagyjanak és foglalkozhassak saját magam világával. Úgy vettem észre ezt kevesen tolerálják, mert elhanyagolásnak veszik. Most akkor alkalmas vagyok vagy sem? Néha gondolkodom ezen, de mások szerint ez rég rossz hozzáállás és meg kéne változni.