Bízni vagy nem bízni? Ez nem is kérdés. Bízni, de hogyan?

Hosszú lesz.Előre is elnézést kérek érte,és nagyon hálás leszek,ha valaki megtisztel azzal,hogy elolvassa.:)

Eddig 3 komoly kapcsolatom volt.Egyikből sem maradt szép emlékem,mert mind csúnyán végződtek...átverés,megcsalás,minden,ami kell,magyarul hagytam magam kihasználni.De ha nem is húzódik mosolyra a szám egy-egy olyan pillanat felidézésével,ami másnak örömöt okozna,attól még nem vagyok keserű ember,csupán nagyon óvatos.

A tanulságokat sikerült minden esetben levonnom,így talán nem követem el újra ugyanazokat a hibákat.

Lehet,hogy naiv voltam,de eddig mindig maximális bizalommal nyitottam a külvilág felé,így nem csoda,hogy sokszor pofára estem.Igen,vannak rosszindulatú emberek,sikerült is kifognom néhányat,de szerencsére vannak még,akik tudják mit jelent tisztelni a másikat.:)

Próbálom körültekintőbben kezelni az embereket,és ez az,amit nem szeretek magamban.Kicsit,mintha gyanakvó is lennék már...pedig szeretem az embereket,szeretem boldognak látni őket,örülök,mikor valamiben a segítségükre lehetek.Sajnos mindig is befolyásolható voltam,be kell valljam,hogy szörnyű emberismerő vagyok.Legalábbis a számomra döntő pillanatokban szinte kivétel nélkül azokra hallgatok,akikre pont akkor nem kellene.

A legutóbbi barátommal való szakítás óta érzem úgy,hogy képtelen lennék már újra bízni valakiben.Nagyon szerettem őt,azt hittem,hogy ennél jobban már nem tudnék szeretni senkit sem...szerettem volna megállapodni,és talán emiatt nem vettem észre az árulkodó jeleket,hogy bizony ő nem az,akinek mondja magát...görcsösen akartam szeretni valakit halálomig,görcsösen akartam szeretve lenni halálomig...ennek lassan 5 hónapja,őt sikerült helyretennem magamban,de saját magamat nem.

Furcsán érzem magam,olyan mintha egy életen keresztül futottam volna,de rossz irányba,és most nagyon távolinak tűnik az arany középút,amit mindenki keres...és elfáradtam...

Most is vágyom a szerelemre,de már úgy vagyok vele,hogy ha megérdemlem,akkor majd eljön az én időm is.Addig pedig próbálom úgy alakítani az életem,hogy egyedül is boldog lehessek,és ha valaki ugyanilyen életre vágyik majd,esetleg rám is,akkor képes legyek megint tárva nyitott szívvel fogadni azt a személyt,aki el tud fogadni.:)

Önmagamat sikerült elfogadnom,mással sem voltak problémáim eddig sem,de a bizalom bizony vészesen megcsappant...ezért "döntöttem" úgy,hogy nem keresem életem szerelmét,hanem azt a szerény életet próbálom élni,amit szeretnék,és aki beleillik ebbe az életbe,az az ember valahol érezhető távolságban lesz majd,ha eljön az ideje.

Talán rossz megközelítés,de sajnos a másik oldalról nem megy még,mert amíg nem vagyok képes bízni senkiben,addig nem leszek képes normális kapcsolatot kialakítani senkivel sem.

Talán túl érzelgősnek tűnök,de amit érzek vagy nem érzek,azon ugyanúgy nem tudok változtatni egyik pillanatról a másikra,mint ahogy mások sem.

Ez van,ilyen vagyok,tanulok,formálódok,de nagyon szeretnék bízni már!:)

Igazából csak jól esett kiírni magamból ezeket a dolgokat,köszönöm a figyelmet annak,aki elolvasta,és azt kívánom mindenkinek,hogy teljesüljenek az álmai!:)

(Ha helyesírási hiba maradt az írásomban,akkor elnézést kérek!)