Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » A volt barátnőm a korrupt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A volt barátnőm a korrupt rendőrismerőseivel tart engem sakkban! Mit tehetnék?

Figyelt kérdés

Rám akarnak venni mindent, amit csak lehet. Közös szórakozóhelyen voltunk, ő nem bírta a pofám (ennyi volt a baja, még köszönni sem mentem oda, csak egymás mellé kerültünk), direkt elkezdett kiabálni, sírdogálni, és mit ad isten, pont ott volt két rendőr, az utcán.

Azt mondták, hogy menjek velük, velük mentem, beültettek a kocsiba, megütöttek jópárszor, mondták, hogy értsek a leckéből, és alá akartak iratni olyat, amit nem tettem... Majd lesz tárgyalás valamikor...

Másik ügyben, zaklatás miatt szintén feljelentettek (mivel kitalálták, hogy én azért megyek oda, mindig, hogy vele beszélgessek).

Öcsémet ismeretlenek az utcán be akarták ültetni a kocsiba (13 éves), sírva jött haza szerencsétlen, és fél az utcára menni...

Mit csináljak? Nem tehetek róla, be vagyok sz@rva! De főként anyukám és öcsém miatt! Tisztára ki vannak idegileg, az az ótvar kisribanc meg csak nevetgél!

Már lassan az utcára sem engednek, anyám múltkor bezárt a szobába.

Tudom, hogy komikus ez az egész, de akárhol vagyok, ahol érintkezhetek a lánnyal (álmomban sincs hozzászólni, max. leköpni), ott mindig megy a hiszti, hogy én bántani akarom a lányt.

Segítsetek, van ebből kiút? Nem akarok szolgaként és megfélemlítettként élni egész életemben! Nem akarok korlátozva lenni mások miatt, olyan dolgok miatt, amiket el sem követtem!


2011. júl. 1. 19:33
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
0%
Költözzetek el olyan messzire, hogy véletlenül ne futhassatok össze a lánnyal.
2011. júl. 1. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:

Nem írtam alá. Persze nyomták ott a sódert, hogy akkor nagy baj lesz, de azután, hogy valaki megver, még büszkeségből sem írnám alá.


Ó, hát hogyne! Hódoljak be az akaratuknak, dobjam ki az életemet a kukába egy ribi miatt, aki túl sokat képzel magáról. Egy frászt!

2011. júl. 1. 21:33
 13/16 anonim ***** válasza:
36%
Inkább kockáztatod az egész családod biztonságát a megszokott szórakozóhelyedért?
2011. júl. 1. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:
Ez nem erről szól! Ez a szabadságról szól! Arról, hogy senki nem korlátozhatja a másikat kényére-kedvére, senki nem rombolhatja össze a másik életét önkényesen!
2011. júl. 1. 21:43
 15/16 anonim ***** válasza:
100%

Úgy van. Most csak a szórakozóhelyedről takarodjál, utána a kisboltból, a buszmegállóból, végül pedig be sem merj menni néhány utcába.

Ez van akkor, ha szándékosan lezüllesztik a rendőrséget és olyan tetveket vesznek fel, akiknek még vízipisztolyt sem adnék a kezükbe.

Most már azért is jelentsd fel őket. Lehet, hogy az ügyészség p.csölni fog vele hosszú ideig, de még így is érhetik az illetőt kellemetlen meglepetések a felettesei részéről. Most meg főleg, hogy folyton van ez a balhé a zsarukkal. Gondolom most pont ez hiányzik nekik.

2011. júl. 2. 03:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
Ilyen alapon te is feljelenthetnéd őt zaklatásért, ha összefutsz vele.
2011. júl. 2. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!