Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek lehet rá esély,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek lehet rá esély, hogy pont ezért tetszettem meg neki?

Figyelt kérdés

Van a falunkba egy fiú (illetve férfi), 30 éves, és nincs neki jelenleg barátnője. Egyszer vele szembe ültem, és többször láttam, hogy engem néz. Az egyik rendezvényen látott rajtam egy fehér miniszoknyát fekete magassarkú cipövel, és akkor meghívott egy üdítőre, amit nem fogadtam el. Majd az egyik bulin azt mondta, hogy ö engem nem ismer, amin nem is csodálkozok, mert nem szoktam járni bulikba (erre is csak azért mentem, mert születésnap volt, meghívott és gondoltam ilyenkor illene elmenni). Majd a bulin elkezdett dicsérgetni, hogy milyen különleges vagyok,hogy kevés hozzám hasonló csaj van, meg milyen szép vagyok (nem mondta ki szó szerint, csak célzott rá). Ö szokott járni a haverjaival inni a bárba, én pedig nem szoktam feljárni a bárba, mert szerintem nem veszítek vele semmit, míg más korombeli lány feljár, néha isznak is, cigiznek, úgy ülnek, hogy a bugyijuk kinn van, kikezdenek a fiúkkal...

Amúgy én 18/L, ö 30/F


2011. júl. 4. 14:22
 1/8 anonim ***** válasza:
Szerintem csak gerincre akar vágni. Ez elég egyértelmű.
2011. júl. 4. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Ez olyan, mint a Mátrix.

Kövesd a fehér miniszoknyás lányt. :D



Annyiszor feltetted már ezt a kérdést.

Ennyiből csak az jön le számomra, hogy megdugna.

2011. júl. 4. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
És miböl olyan egyértelmü ez neked?
2011. júl. 4. 14:28
 4/8 anonim ***** válasza:

Mert

- 30 éves, és te 18

- minden fiú szereti a miniszoknyás csajokat

- minden fiú szereti a magassarkús csajokat

- mert nem is ismer, mégis dicsért

2011. júl. 4. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Nem, csak látásból ismert... Amúgy meg már akkor láttam,hogy bámul, mikor top és farmernadrág volt rajtam :)

Miért nem tetszhet meg egy fiúnak úgy egy csaj, hogy csak látásból ismeri? A korrol meg annyit, hogy most döntsétek el, hogy számít vagy nem, mert egyszer azt mondjátok, hogy a kor nem számít, utána meg a kor igenis számít...

2011. júl. 4. 14:43
 6/8 A kérdező kommentje:
Amúgy megismert és rá 2 hónapra is dícsért, pedig nem fogod belemenni egy éjszakás kalandokba és ezt mindenki tudja rólam...
2011. júl. 4. 14:45
 7/8 anonim ***** válasza:
Nagyon helyesen teszed. Ennek ellenére nekem a véleményemen nem változtat. :)
2011. júl. 4. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
De én miért érzem azt, hogy tetszem neki? Nem vagyok naív kislány, aki mindent elhisz, de....
2011. júl. 4. 14:50

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!