Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Nem tudom, miért, de nagyon...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom, miért, de nagyon álmodozó típus vagyok-ez rossz? Fiuk terén is ez van.

Figyelt kérdés
Már nem hiszem, hogy ki fogom nőni, mivel 23 vagyok, és nem változtam semmit az évek során ezen a téren. Soha nem érdekeltek a korombeli fiuk, tinikoromban sem, inkább barátként tekintettem rájuk. Pedig volt próbálkozás (jó nem sok :)), de egyik sem tudott megfogni, nem volt meg bennük az a bizonyos plusz. Egy pasim volt, de mellette sem bírtam soká-két évig, majd szakítottam vele, pedig jegyesek is voltunk. Azóta semmi, 2 éve. Állandóan valami művészekről ábrándozok, zenészekről, ugy látszik vonzanak az ilyenek. Ráadásul akik eddig bejöttek volna (nem volt belőlük sok), azok külföldiek. Egyszerűen szeretnék már valakit magam mellett tudni, de hát hogyan ilyen hozzáállással? Lehetséges, hogy arra lettem "szánva", hogy egy ismert ember párja legyek? Képtelen vagyok már tovább várni, de ha egyszer erővel senki sem tetsszhet.. Pedig adok teret a dolognak, az udvarlóknak. Végülis Kate Middletonnak bevált a dolog, pedig ő is csak "átlagember". Illetve nő. Lágyszi ne nézzetek zakkantnak a miatt, amit írtam.. köszi :)
2011. júl. 14. 18:52
 1/7 anonim ***** válasza:
Miért nem neveztél a Benkő feleséget keres műsorba? :D
2011. júl. 14. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Hát egy cseppet idős lenne hozzám :D
2011. júl. 14. 19:04
 3/7 anonim ***** válasza:
itt vagyok én :D
2011. júl. 14. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Azért irsz mert te is ilyen zakkant vagy, hogy ellennél egy olyan zakkanttal mint én? DD
2011. júl. 14. 19:18
 5/7 A kérdező kommentje:
Ugy látszik örökre egyedül maradok. De eddig elég jól bírtam, eztán is jól fogom bírni :)
2011. júl. 14. 19:19
 6/7 anonim ***** válasza:
Sajnos én is ilyen vagyok, csak 18 éves. Szerintem szurkoljunk egymásnak, ennyi.:) Amúgy én is szeretnék kicsit gyakorlatiasabb, reálisabb lenni.
2011. júl. 14. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
igazából tényleg elég zakkant vagyok xD meg ppillanat egyedülálló is :s
2011. júl. 15. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!