Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek lett volna nála...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek lett volna nála esélyem?

Figyelt kérdés
Igaz még múlt télen történt (vagyis az előző iskolaév első félévében). Egy lányról van szó, egy osztályba járok vele. Már két éve egy osztályba jártam vele, de múlt szeptemberben elkezdtem érzni vmit iránti, és megpróbáltam keresni a társaságat meg eldumálgattunk. Viszont első félév vége felé értelmetlennek tűnt az egész, és egyre jobban elkezdtem hanyagolni a társalgást vele, és már nem kerestem a társaságát. Azonban egyszer utánna egy 2-3hétre rá nem is tudom milyen oknál fogva de beszéltünk interneten keresztül, és megemlített, hogy mintha mostanában furcsán viselkednék vele, és úgy gondolta hogy biztos az ő hibája. Erre azt mondtam, hogy nem az ő hibája, hanem az enyém. Ő pedig azt mondta, hogy nem vagyok unalmas, szóval ne gondoljam azt. De viszont utánna ugyanúgy folytattam. Szóval lehet, hogy semmi az egész, de mit gondoltok volt nála vmi esélyem?
2011. aug. 4. 22:01
 1/4 anonim ***** válasza:
nemolvasom végig de biztos
2011. aug. 4. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Ezt igazából tőle kéne megkérdezni. Ha nem is direkt módon, de beszélgetés közben a lányok ezer meg egy fajta jelet küldenek.
2011. aug. 4. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
nem
2011. aug. 4. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 AndiBandi93 ***** válasza:
igen, mivel bántotta, mikor nem beszéltél vele = hiányoztál neki. szerintem nyugodtan próbálkozhatsz nála, nem fog visszautasítani :)
2011. aug. 4. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!