Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Most ezt hogy a viharba...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most ezt hogy a viharba oldjam meg?

Figyelt kérdés

Van egy barátnőm, 3 hete vagyunk együtt, és előállt az a problémám, ami miatt az előző barátnőmet dobtam: van egy másik lány, akivel évente 5-6x találkozok csak, mivel az ő szülei jóban vannak az enyémekkel, és néha elmegyünk közösen kirándulni, nyaralni, stb. Na ha találkozok vele, akkor egyszerűen nem bírok másra gondolni, csak rá. Amikor barátnőmmel vagyok akkor is arra gondolok milyen jó lenne most Vele lenni inkább, ettől pedig egy szemét önző dögnek érzem magam. Ebből az következik, hogy egyre kevesebbet beszélek a barátnőmmel, majd szakítok vele. Ez történt az előzővel, és nem szeretném, ha a mostanival is ez lenne. A lánynak majd 2 éve barátja van, de egyszerűen nem tudok rá én barátként tekinteni, pedig ő szinte biztos, hogy így néz rám.

Mit tanácsoltok? Ne foglalkozzak vele, vagy várjak amíg szétmennek, vagy egyik se?

Már elég sokat rágódtam az ügyön, csak nem jutottam semmire se, ez a gáz..

És amellett, hogy így kiszúrok a barátnőmmel, még én is szarul érzem magam.

15/F


2012. jan. 9. 19:11
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
viharban maradj otthon, és főzz neo citranból teát
2012. jan. 9. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
manapság milyen problémái vannak egy 15éves srácnak..én javában gördeszkáztam meg hülyültem a spanokkal és nem stresszeltem magam ilyesmin...ráreccsintettem mindennap eggyet,és kivártam a nagy napot ennyi. x) nemtudok tippet adni sorry
2012. jan. 9. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
15 évesen qrva nagy tapasztalatod van nő-téren, miért tőlünk kérdezel?
2012. jan. 9. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

1-ezen jót mosolyogtam : )

2- ráreccsintenék én is de mivel most metéltek körül fitymaszűkület miatt ezt kihagyom

3- pontosan azért kérdezek itt mert tán - sőt, biztos - vannak akiknek több tapasztalatuk van nők terén.

2012. jan. 9. 19:29
 5/11 anonim válasza:
A masik lanyt le is szoktad kurni vagy most mibol adodik a feszultseg? Ha csak evente 5-6 alkalommal fordul elo az total belefer egy kapcsoaltba.
2012. jan. 10. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%

Szórakoznak veled a hormonjaid, ha meggyógyultál, akkor maradj a zsebhokinál amíg be nem nő a fejed lágya.

Ez nem szerelem csak vágyódás, ha megkapnád már nem lenne érdekes, viszont közben szivatsz egy másik csajt, aki azt hiszi, hogy komoly a dolog veled.

2012. jan. 10. 05:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Okay, köszi az értelmes válaszokat.
2012. jan. 10. 11:31
 8/11 anonim válasza:
Szerintem maradj a baratnodel,,ketevs kapcsolatot NE teddd tonkre ,sok sikert ,,ird meg a valaszt
2012. jan. 10. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Nem akarok belerondítani az ő kapcsolatukba, mivel boldogok. Meg a lány a barátom - vagyis hát szóval én már nem úgy nézek rá, mint barát, de ő rám igen - és fontos nekem.

Az lesz a legjobb, amit az egyik válaszoló írt: maradok a seggemen amíg "be nem nő a fejem lágya" : )

2012. jan. 10. 18:33
 10/11 gfhhhhhhhhhhhhhhhh ***** válasza:
100%

Nem tudom mit oltjátok szegény srácot, korához képest egész normálisan fogalmaz és közel sem akkora gyökér mint a többi vele egykorú.

A kérdésre haver csak annyit: tuti barátként tekint rád, ez ellen nem tudsz tenni, sőt ha nyomulsz akkor se fogod felkelteni az érdeklődését. Hagyd a fenébe, maradj a csajoddal, eljön majd a te időd is.

22/F

2012. jan. 13. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!