Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szeretik egymást egyáltalán...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szeretik egymást egyáltalán az emberek?

Figyelt kérdés

Kérdésemben az olyan társadalmi jelenségek (kirekesztés, gúnyolás, legyilkolás, háborúk, népírtás) okára/okaira célzok, hogy vajon miért van ennyi szenny ezen a világon. Kétezer éve már leírtak sok mindent az akkori művészek, alkotók (pl: "Az ember egyaránt képes a jóra és a gonoszságra"), de nem sokat változott a helyzet, sőt túlvagyunk több népírtáson is, s mintha egyesek meg sem bánták volna ezen bűnőket, továbbra is éltetik az ilyen-olyan eszméket amiket önnön elbszott sorsuk hoz felszínre általában, no, de nem csak ez itt a lényeg, mert nem kell ehez népírtás, elég megfigyelni egy várost, ahol az emberek ellökik, megalázzák egymást, vagy csak szimplán magasról lszrarják, elmennek a másik mellett, vagy vetnek rá egy gúnyos pillantást és elhaladnak mellette, s szinte látni az arcukon a megerősítést (heh anyu aszondta szr vagyok, pedig ennél még én is jobb vagyok), meg ott a sok nyomorék tini, alkohol, drog, cigi, party, oltogatás. Ezen utóbbi tevékenységet egyébként a nyilt utcán, tömegközlekedési eszközökön is képesek űzni mit sem törődve ennek a gúnyolt félre gyakorolt hatásával. Ilyenkor senki, soha nem szól közbe, hogy na elég legyen fiacskáim, pedig tudnivaló, hogy a csendben maradás csak a bántalmazókat segíti...


Bennem pedig mint elnyomott félben pedig felmerül a kérdés, hogy az emberekkel mi a lófsz van? Én ugyan hülye vagyok persze, de mégcsak eszembe se jutott volna soha kiskoromban olyan ember-ellenes tevékenységeket végrehajtani amik sajnos be kell látnom NAP MINT NAP végbemennek az egész rothadó világon.


Sajnos azonban ezek a tüskék amikkel szúrjuk egymást olyan mérget juttatnak a szervezetünkbe ami lassan, de véglegesen áthatja, megrohasztja a szívünket, lelkünket, agyunkat, így elég fertőző is ez a viselkedés (ezzel rothasztják egymást gyermekeink. hejj)


Hová került az alázat, szeretet stb? Hol van? A Való Világban? Nem hiszem, akkor a Viva TV-n? Kétlem.


Az a kérdés, hogy mikor áll már fel valaki, csak egy értelmes ember és rúgja seggbe ezt a sok szrházit akik a lepratelep tetején szivaroznak és leköpdösik az alattuk rothadó embertömeget? Mikor mászunk ki ebből a gödörből és vetünk véget az egésznek?



Az ember tudna jobbat ennél mégis csak a tunyulás megy, aki pedig nem akar megfelelni az elbszott normáiknak (amikkel töbségükben saját maguknak is ártanak... Ismerek nem egy embert aki marha önbizalomteljesnek tűnik, de aztán otthon megy a sírás, hogy anyuci nem szeret, DAGADT vagyok (40 kilóddal? Na nee) stb... áh


2012. jan. 28. 20:00
 1/3 anonim ***** válasza:

nem tudom, szeretetet kérded-e, vagy a szerelmet. azt el tudom mondani, h nagyon szeretem a szüleimet és a tesóimat (bármit megtennék értük), de szerelmes mondjuk még nem voltam. tehát kérdésedre a válasz: igen, vannak, akik képesek a szeretetre.


én is néha elborzadok, mennyi negatív dolog van a világban és néha elszégyellem magam, h mindezek ellenére képes vagyok mosolyogni, de nem ezekre a dolgokra kell gondolni. és nézd, a világ menetét nem egy ember fogja megváltoztatni. tehát én igyekszem minél többet megtenni, de nem fogom tudni egyedül megakadályozni a háborúkat, stb.


amúgy én is voltam kamasz és én is elég rossz dolgokat tettem, mert megaláztam másokat és becsaptam, hazudtam... de azért bennem van a szándék és ha tudok, segítek másoknak, megakadályozom, h bántsanak másokat... tehát nem mondhatod azt, h minden ember rossz, mert igenis sok ember van, aki próbál jó lenni, de ez sajnos nem mindig könnyű.

2012. jan. 28. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező!

Ki tudja? Az biztos, hogy vannak még olyan személyek, akik szeretik embertársaikat. Mert ha nem lennének ilyenek, már valószínűleg kihaltunk volna. ÉN inkább arra lennék kíváncsi, h hogyan képesek egyesek akár egyetlen ember életének a kioltására. Na hogy a tömeggyilkosoknak mit ártott az egész emberiség,azt végképpen nem tudom.

2012. jan. 28. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Nem vagyunk hippik, hát ez van. Ez 1 elbaszott világ. Legalább kedvez a bérgyilkosoknak, mert van melójuk, nekik meg nem számít az emberélet.

Viszont, meg nézném mi lenne, ha a világon mindenki betépne. Szerintem meg lepődnénk.

2012. jan. 30. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!