Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Meggyőzzem, vagy hagyjam?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meggyőzzem, vagy hagyjam?

Figyelt kérdés

Nyolcadikosok vagyunk, én szerelmes vagyok egy lányba, ő lesz Y a történetben, de egy másik osztálytársam gyorsabb volt, a történetben ő lesz X.


Tehát szerelmes voltam, már nem is jártam nagyon messze, amikor X-szel járni kezdtek, gondoltam, hagyom a ***-ba őket, majd keresek másik csajt, de X tiszta hülye!

Teljesen egymásba vannak zúgva, de X olyan dolgokat csinál, hogy az osztály előtt éget, meg a folyosón úgy ordibál a levegővel, mint a cigányok, Y meg csak nevet rajta. Ezt azóta csinálja, amióta járnak. "Teszi a fejét" falusiasan fogalmazva. Engem már nagyon idegesít, mert amikor szünetbe megyünk kezelni, megyek hozzá (X-ről van szó), és elkezd kiabálni mély hangon: "MIVA?!", Y meg csak nevet szokás szerint amikor látja, pedig jóban vagyunk, fiú-lány barátságban. Amikor elmegyek, akkor meg: "KEZELNI KIFOG?". ((szánalmas)) Ő a leghülyébb az osztályból még normális ember módjára sem lehet beszélgetni vele, de X és Y egymásba vannak b*... hadd ne mondjam.

Nem tudom, hogy amikor megint éget, akkor megmondjam neki, hogy le lehet rólam szállni, vagy csak hagyjam magam égetni inkább, vagy Y-t győzzem meg, vagy hagyjam az egészet a p***-ba?


Azt biztos nem fogom hagyni, hogy égessen, meg így beszéljen velem, attól hogy ő a nagy drogos meg cigis. Őneki ez a "menő", hogy drog, cigi, alkohol, buli, disco, csaj.


2012. febr. 10. 23:12
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
Jöhet a zöld kéz ha te is utálod az X,Y,Z-s történeteket..szerintem követhetetlen és idegesítő.
2012. febr. 10. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:

én: 14/F

X: 14/F

Y: 14/L

2012. febr. 10. 23:15
 3/15 A kérdező kommentje:
Nekem meg nevekkel az idegesítő.
2012. febr. 10. 23:15
 4/15 anonim ***** válasza:
Írd úgy, hogy egy csaj meg egy srác...szerintem egyszerűbb.Egyébként elolvastam, szerintem ezzel a helyzettel semmit nem tudsz kezdeni..én hagynám őket, ha ők így boldogok.
2012. febr. 10. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:

Én csak úgy megszokásból is írom XY-nal, meg nekem így áttekintketőbb (ez csak az ÉN véleményem!) de majd legközelebb akkor nem így írom.


Amúgy én is hagynám őket, de mindig éget a köcsög. Legközelebb már nem fogom hagyni magam, mindig rajtam röhögnek.

2012. febr. 10. 23:24
 6/15 anonim ***** válasza:
?Az én osztályomban van 2 csaj, akik ugyanígy teszik a fejüket..én most úgy beoltottam őket, hogy kb. megszólalni se mernek:D Egyébként tudni kell visszaszólni.Ha jól leoltod őt vagy bekussol vagy rád küldi a "raj" haverjait, hogy verjenek szét.Akár még jól is kijöhetsz a dologból, ha tudsz verekedni :)
2012. febr. 10. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
Az a kérdőjel nem direkt került oda..
2012. febr. 10. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 A kérdező kommentje:
Hát igen, csak itt az a baj, hogy aki éget, az erősebb nálam, és fiú...
2012. febr. 10. 23:37
 9/15 anonim ***** válasza:
Mi van akkor ha fiú?Te is az vagy..
2012. febr. 10. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:
Simán le tudna verni.
2012. febr. 10. 23:48
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!