Ez normális érzés, vagy teljesen idegen nektek?

Az a bajom, hogy "rá vagyok szokva" a pasikra. Na ezt ne tessék félreérteni, semmi rosszra nem kell gondolni, egyszerűen csak szeretek tetszeni nekik, és attól vagyok boldog, ha kapom a pozitív visszajelzéseket (külső, belső egyaránt). Most is van egy srác, akivel nemrég ismerkedtem meg, és amikor beszélünk, vagy csak levelezünk, mindig annyira boldog vagyok, utána le se lehet törölni az arcomról a vigyort, hihetetlenül erősnek érzem magam, mindenre képes vagyok és mindent szépnek, jónak látok. (Mielőtt valaki azt mondaná, ez szerelem, leszögezem: nem az. Soha nem voltam még az, biztosan észrevenném, ha az lennék és őt még amúgy is csak néhány hete ismerem, teljesen logikátlan a feltevés tehát.)

Viszont amikor nem beszélünk, nincs kontakt egyáltalán, akkor nagyon üresnek érzem magam, nem vagyok képes semmire, úgy eluralkodik rajtam a kedvtelenség, hogy az már fáj. Bizonytalan leszek, eszembe jut, hogy valószínűleg nem is gondol rám, és akarom, hogy keressen, kapjak valami visszajelzést. Aztán amikor újra találkozom vele, beszélünk, megint megkapom az "adagomat", ez kitart 1, legfeljebb két napig és olyankor nincs nálam boldogabb, aktívabb. Most viszont nem beszéltem vele vagy 3 napja, szóval nincs kedvem semmihez, nem érzek magamban erőt arra sem, hogy kimozduljak, pedig sokkal könnyebb ez olyankor, amikor még tart a hatás. Hát normális ez? És nem ez az első eset, mindig így járok. Mi a fenét tehetnék, és mitől lehet ez? Meg egyáltalán mi ez?