Hogy lehettem (és lehetek) ekkora balf@sz?

Egy olyan srác vagyok, akinek gyerekkorában sok barátja volt, de szétszéledtek, különböző sulikba stb és teljesen egyedül maradtam. A sulimról annyit, hogy 25 ember beül és eddig tartott a történet, nem alakultak ki igazi barátságok. 15 éves koromtól kimaradt minden (most 18 vagyok) és odáig jutottam, hogy egyedül sétálgatok parkokban meg stb, mert annyira egyedül vagyok, minden "barátom"-mal már csak neten keresztül tudok beszélni mert messze vannak. Most is lementem és üldögéltem, gondolkodtam az életemen és rájöttem, hogy egyedül egy nulla vagyok, leszólítani is alig merek valakit, pedig egyébként jól nézek ki. A buszra várva 2 kiscsaj ott szórakozott, mert lekésték a buszt és szinte csak 3-an voltunk a váróban. Látszott rajtuk, hogy bejövök nekik, mikor odanéztem azonnal visszanéztek, egyértelmű volt az egész, összesúgtak, a cuki szót is hallottam, egyszerűen egy olyan szituáció volt, hogy ha azt mondanám "istenem, kérlek adj egy olyan eseményt az életemben, ami szinte tökéletes és mindenféle zavaró tényező nélküli a csajozáshoz" akkor ez lenne az.. De mégsem mentem oda, mégsem csináltam semmit, hiába nagy az önbizalmam a hétköznapokon EGYSZERŰEN NEM MENT és fogalmam sincs miért, annak keverékét éreztem, hogy nem akarom/nem tudom/nincs kedvem/rossz a hangulatom stb.

Van eszem, kiállásom és viszonylag jól nézek ki, mégis egy csődtömeg vagyok és nem jövök rá miért, annyira el vagyok keseredve, hogy úgy érzem meg akarok halni.