Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit gondoltok erről a helyzetről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok erről a helyzetről?

Figyelt kérdés

Bocsi,ezt a sztorit lehet olvastátok már itt párszor de kiváncsi vagyok a véleményekre. Remélem nagyjából érthető lesz.

2 hónapja szakított velem a volt pasim 11 hónap után, mert elmondása szerint már nem volt jó a kapcsolat, igazából non-stop együtt voltunk, és így gondolom beleunt már, pedig nagyon jól elvoltunk, jó kapcsolat volt. Békében váltunk el, mert hogy "fontos" vagyok neki és nem tudná elviselni, ha nem láthatna, stb. Aztán nem mentem bele, hogy a dugópajtija legyek és mellettem másokat fűzzön, így elkezdett utálkozni és letiltott fb-n. Felszedett egy másik csajt, ugyanazon a napon jött vele össze mikor az 1 éves évfordulónk lett volna, exet nyomorék ribancozó idézeteket tett ki a falára. Nem csináltam smemit, nem reagátlam rájuk. Viszont tegnap megtudtam egy barátomtól, hogy a haverjainak azt mondta, hogy úgy szétdugott már, hogy lóg belőlem mindenfelé ezért már szexre se kellenék neki, meg hogy szex közben mást képzelt a helyembe. Utána végülis megtudta, hogy nekem ezt elmondták, és ráírt arra a barátomra, hogy ne merjen továbbadni róla több dolgot. Aztán feloldotta a tiltásom és bejelölt. Szerintetek mit csináljak? Szivem szerint letiltanám a francba, de kiváncsi vagyok, mit akarhat, mert lövésem nincs...Bocsi, ha kicsit zavaros lett.


2012. aug. 17. 01:19
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Szard már le, megszégyenített, nem érdemel semmit!
2012. aug. 17. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
60%
hát a kíváncsiság nagy úr... tudd meg mit akar azután is tilthatod, de neked kell eldönteni, hogy mit szeretnél...
2012. aug. 17. 01:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

szánalmas .. ilyeneknek reflexnből kéne két pofon

majd sikít, ha akar valamit, te ne írj rá

2012. aug. 17. 01:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
68%
Ez egy nagyszerű alkalom számodra, hogy megismerd magad. A csávó könnyen lehet, hogy meg akar dugni. Ha lefekszel vele, maximálisan hülye p*csa vagy. Ha csak izgat, hogy mit akarhat, de lefeküdni azért már nem fekszel, hülye p*csa vagy. Ha leszarod a csávót, és szóba sem vagy hajlandó állni vele, akkor ember vagy.
2012. aug. 17. 01:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!