Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Rá fecséreltem az egész...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rá fecséreltem az egész vakációmat, és Ő közben összejött egy másik csajjal. Teljesen kiborultam. Mit csináljak?

Figyelt kérdés

Látásból ismerek egy srácot. Ez a srác felvett msn-re. Msn-en 2 hónapon keresztül hitegetett. Már teljesen beleéltem magam... írogatott szívecskéket, meg már szerelmemnek is hívott, azt mondta, hogy csak velem msnezik szinte mindig. Már az eleje óta tervben volt, hogy talizunk, de mindig csak tologatta azt a talit - pedig Ő hozta fel, hogy taliznunk kéne. Napi 3-4 órákat is beszélgettünk. Ahelyett, hogy buliztam volna, vagy a bnőimmel strandoltam volna, én vele msneztem egész nyári szünetben. Azt hittem, hogy a héten végre talizunk, és minden összejön, de tévedtem. Pár napja teljesen megváltozott. Elkezdett kisebbeket füllenteni, köszönés nélkül kijelentkezni, és egyre kevesebbet írt. Tudtam, hogy baj van. 2 napja már rám sem írt. Ma pedig kiírt személyen üzenetnek egy szívecskét - és ez a szívecske nem nekem szól, hanem egy másik csajnak. Teljesen letörtem. A legjobban az bánt, hogy rá frecséleltem majdnem az egész szünetemet.:( Mit csináljak? Te mit csinálnál a helyemben?

16/L


2009. aug. 13. 22:43
1 2
 1/16 A kérdező kommentje:
És létszi ne azt tanácsoljátok, hogy ne msnen ismerkedjek, mert tudom, hogy nem ott kéne, és nem is szoktam... de hülye voltam és vártam a talira 2 hónapon keresztül.:(:(
2009. aug. 13. 22:47
 2/16 anonim ***** válasza:
25%
Frecsélel = fecsérel
2009. aug. 13. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos az időt nem lehet visszafordítani,én a helyedben keresnék egy másik srácot , nem ilyen habgyereket! éS lehetőleg ezzel a sráccal személyesen ismerkedj meg,és utána jöhet az msnezés meg az újabb találkozás! Majd nyugodtan kiírhatod az új srác nevét msnen két szívecske közé :)
2009. aug. 13. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
49%
hát én jó le basznám!!
2009. aug. 13. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%

Te írtál pár napja is ide, ugye?:) Akkor azt tanácsoltam ha jól emlékszem, hogy írjál rá. De ezekután.

Már semmit se csináljál. Nem lehet nagyon semmit sem.

De tanultál legalább belőle, hogy legközelebb még a nyár elején talizol pasival(vagy legalábbis hamarabb taliztok) és aztán, ha nem jön be, élvezed tovább a nyarat.

L, 18

2009. aug. 13. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%

Hagynám a fenébe.Felőlem lehet akármilyen jó pasi a partnerlistámon, nem dumálgatnék vele órákat az helyett, hogy a barátaimmal mennék strandolni vagy bulizni.Ez a srác meg főként nem érdemelte meg, hogy akár egy félórát is vele beszélj.Az ilyen pasik általában nem egy és nem két lánynak "írogatnak" ilyesmiket.


Remélem nem szomorítottalak el.Ezentúl jobb ha a barátaiddal lógsz, mintsem msnezz ilyenekkel.

16/L

2009. aug. 13. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

Igen, én írtam pár napja.

Bocsi, tényleg fecsérel.:D Már álmos vagyok.:P

Az a baj, hogy eleinte teljesen tökéletesnek tűnt, és azt hittem, megéri rá fordítani a nyaramat, de tévedtem.

:( Remélem nem fog sokáig tartani ez a szenvedés, ami miatta van.

2009. aug. 13. 22:56
 8/16 anonim ***** válasza:
Hogy mit csinálj? TANULJ MEG HELYESEN ÍRNI!
2009. aug. 13. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
59%

Megérdemelted. Minek vagy naiv!

Ez van kislány!

Ilyen az élet, de nyugi, lesz még szarabb is.

2009. aug. 13. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%

Meg ne egyétek már, senki sem születik rafináltnak vagy bölcsnek. Anélkül is tanul belöle hogy a fejéhez vágnátok. Ráadásul megint nyelvtan dolgozatnak nézik a kommenteket:P Amugy meg 16 évesen még tanitják a nyelvtant, nem véletlenül. És mielött még belekötne valaki a rövid i-betümbe, mondom, h hosszú nem került a billentyüzetemre.

A kérsezönek pedig annyi, hogy vannak ilyen emberek is a világon kár h ráment a nyarad. Vedd tanulópénznek sok jó pasi van még...

2009. aug. 14. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!