Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Társkereső: túl magasak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Társkereső: túl magasak lennének az elvárásaim?

Figyelt kérdés

Mivel személyes ismerkedésre kevés lehetőségem van, regisztráltam online társkeresőre. Azt gondoltam, hogy a kínos körök elkerülésére pontosan tisztázom, hogy én milyen vagyok és kit keresek. Nem hiszem, hogy túl nagy igényeket határoztam meg, akik eddig írtak, teljesen egyetértettek az elképzeléseimmel.

Ennek ellenére azt tapasztalom, hogy amit elvben elfogadnak, annak egyáltalán nem tudnak megfelelni. Nem értem, hogy ennyire nem látják önmagukat reálisan, vagy mindenkinél bepróbálkoznak, hátha?! Nem külső tulajdonságokra gondolok, hanem személyiségbeli jegyekre. Pl. ha én kimondottan kommunikatív embert keresek – mert tudom, hogy velük érzem jól magam – akkor miért ír olyan, akinek szinte minden levele arról szól, hogy „most nem jut eszembe semmi, írj valamit te”. Vagy ha csak határozott férfi mellett tudom elképzelni magam, akkor miért ír olyan, aki saját bevallása szerint is tőlem várja a következő lépést. Egyszerűen nem értem, hogy miért jó ez?


2012. nov. 15. 14:05
1 2 3 4
 21/40 anonim ***** válasza:

Egyreszt igen, az embereknek egy jelentos hanyada nem latja onmagat realisan.

Masreszt a tarskereso oldalak (bar sosem probaltam egyet sem) legjobb tudomasom szerint nem ugy mukodnek, hogy csak olyan emberek irnak egymasnak, akik megfelelnek a masik altal felsorolt kriteriumoknak.


Ez ellen nem lehet mit tenni, el kell fogadni, hogy olyanok is irnak, akikkel nem illenetek ossze. Akarcsak az eletben: az ember talalkozik olyanokkal, akikkel nem passzolnak egymashoz, ez a beszelgetesek soran kiderul. Ilyenkor menni kell tovabb es probalkozni.

2012. nov. 15. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/40 A kérdező kommentje:

# 21: a szépség relatív. Nyilván van olyan, aki egyáltalán nem jön be. De ez messze van attól, hogy csak szépfiúknak írnék vagy válaszolnék.


# 22: nem azzal van a gond, hogy olyan ír, aki nem jön be. Külső tulajdonságokat azért nem is adok meg, mert vagy megfog, vagy nem, ezt nem lehet definiálni.

A belső tulajdonságokat is nehéz pontosan megfogalmazni, de vannak olyan dolgok, amikből egyszerűen nem tudok engedni :). Nem is az a gond, hogy "nem jön be", persze, megyek tovább... egyszerűen csak kíváncsi vagyok, hogy miért jó ez egyeseknek, hogy hetekig leveleznek valakivel, akivel egyértelműen nincs perspektíva?!

2012. nov. 15. 15:37
 23/40 A kérdező kommentje:
Gabor011: ha már felhoztad a való életet: én pl. ott sem értem, hogy ha valakinek megmondom, hogy bocs, de nincs esélyed ezért meg azért, akkor miért próbálkozik tovább?
2012. nov. 15. 15:38
 24/40 menta34 ***** válasza:
Kérdező, azt érzem rajtad, hogy el vagy keseredve, nincsenek jó tapasztalataid és össze-vissza mindenkit kritizálsz, hogy miért hülye. Ez nem jó hozzáállás, egyszer azt mondod egy mondatot nem tud leírni, most meg, hogy hetekig levelezik értelmetlenül. Már bocs, de valakivel levelezett, tehát te is reagáltál neki hetekig értelmetlenül :) Picit azt a mentalitást hiányolom belőled, hogy örülj ha jó találsz, de ne fröcskölj ha valaki nem üti meg az elvárásaidat, minden bizonnyal olyan is van, akinek meg te vagy kevés...
2012. nov. 15. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/40 anonim ***** válasza:

Nyilvan mert remenykednek. Azt gondoljak, hogy talan megis lehet belole valami.


Nyilvan az ember a beszelgetesek alapjan erzi es meg tudja itelni, hogy mennyire tudnak egy hullamhosszra kerulni a levelezopartnerrel. Lehet, hogy te ezt elobb meg tudod itelni, a partner viszont nem erzi annyira, vagy remenykedik, probalkozik, talan kicsit erolteti is.


Ezek szerint neked eddig meg nem volt szerencsed es nem akadtal ossze olyannal, akivel tenyleg egy hullamhosszon lennetek. Ez sajnos igy mukodik, szerencse is kell hozza, no es persze figyelembe kell venni azt is, hogy az internet lenyegeben megiscsak egy virtualis eletter, ahol kicsit mas szabalyok uralkodnak, mint a valosagban, hianyzik belole a szemelyes kontaktus, ezert aztan sokszor csalokabb is lehet.

2012. nov. 15. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/40 A kérdező kommentje:

Nem értem az ellentmondást, tényleg így van, hogy hetek óta levelezek valakivel, aki gyakorlatilag még semmit nem írt magáról (mert éppen fáradt, nincs kedve, nem jut eszébe semmi), mindig csak engem kérdezget. Én mindent szépen megválaszolok, teszek fel kérdéseket, amikre nem kapok választ. :(

Hát ennek így tényleg nem sok értelme van. És nyilván azért regisztráltam, hogy találjak egy "jót", de eddig még csak ilyenekbe futottam bele. :(

2012. nov. 15. 15:49
 27/40 anonim ***** válasza:

#22-nek: Örülök, hogy legalább egyvalaki megértette miről írtam.

Nem a külsőségekről!


#6 voltam.

2012. nov. 15. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/40 A kérdező kommentje:

Gabor011: igen, nyilván igazad lehet. Személyesen eddig azért nem volt szerencsém, mert kétféle pasi kezdeményezett: aki nem volt független, vagy minden szabadidejét a kocsmában töltötte. Ezek közül egyik "kategóriával" sem kezdenék szívesen kapcsolatot.


Ezért is próbálkozom az internettel, és abszolút a személyes találkozást szorgalmaznám - ha lenne kivel. A gond az, hogy a korosztályomban nagyon minimális a "felhozatal". Kb. annyit adtam meg, hogy viszonylag elérhető közelségben lakjon, legyen nálam magasabb, legyen minimum érettségije (én diplomás vagyok). Ennek kb. 60 ember felelt meg. Annak a fele kb. egy éve nem lépett be, tehát nem aktív társkereső. A maradék 30 egy részénél én nem felelek meg az elvárásaiknak, vagy ők állnak nagyon távol az én igényeimtől (tényleg volt olyan, aki ránézésre a saját apám lehetne). Marad mondjuk 5-8 olyan, aki számításba jöhet egyáltalán...

Elég kiábrándító a helyzet. :(

2012. nov. 15. 15:55
 29/40 anonim ***** válasza:

Menta34-gyel egyetertek: en is kicsit azt erzem, hogy talan ugy mentel neki ennek a dolognak, hogy regisztralsz, irsz magadrol, leirod, hogy mik az elkepzeleseid, aztan jonni fognak a levelek, jol elbeszelgetsz mindenkivel es majd valakit kivalasztasz.


Ez nem igy mukodik. Az internetes tarskereso is csak egy a sok lehetoseg kozul, ahol eselyed van osszefutni olyan ferfival, akivel jol megertitek egymast, el tudtok beszelgetni, egy hullamhosszon vagytok, aztan folytatodhat majd a szemelyes talalkozokal (ahol - megjegyzem - meg mindig elofordulhat, hogy az a szimpatia es egyetertes, ami a netes levelezesben meg megvolt, hirtelen eltunik).

Szoval mindig fognak irni olyanok, akikkel nem oke a dolog, de megvan az esely, hogy talalkozz olyan emberrel is, akivel majd jol kijottok. Az internetes tarskereso ennyit tud nyujtani, nem tobbet, nem kevesebbet.

2012. nov. 15. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/40 A kérdező kommentje:
Gabor011: Tulajdonképpen úgy indultam neki, ahogy leírtad, csak az is benne volt valóban, hogy itt van lehetőség egyfajta "előválogatásra", hogy megadjam azokat a "kritériumokat" amik alapján biztosan nem kezdenék valakivel. És ez az előválogatás az, ami a jelek szerint nem működik.
2012. nov. 15. 15:59
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!