Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Kedvel, és én is őt, még se...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kedvel, és én is őt, még se lép a kapcsolatunk semerre, pedig egyre többet érzek iránta, mit tehetek?

Figyelt kérdés
Egy iskolába járunk, itt ismertem meg a fiút. Már tavaly és előtte lévő évben is sokat szemeztünk az összevont órákon, de annál sose volt több, csupán megejegyeztem, mennyire helyes. Idén kezdett el több lenni, felvette velem a kapcsolatot telefonon, mert még tavaly megadtam, és elkezdtünk beszélni az osztályról,tanáorokról közös dolgokról és nevettünk órán,közben írtunk egymásra. Majd egyre közelebbé vált a viszony, reggelente együtt mentünk be, persze társaságban és együtt mentünk hazafele is, ezt is társaságban, mert eddig is igy volt, de mi mindig előre mentünk vagy ők, de a két társaság sose együtt anno. Vannak apró érintések, odafigyelések. Vett nekem a büfében szendvicset, csak ugy meglepett mögöttem, és megkérdezte mit kérek. Furcsa indokkal jön oda hozzám beszélgetni, hogy ne tünjön fel nekem?! De van barátnője, már két éve. Ezért nem akarok közelíteni felé semennyire, és szerintem ezért is maradunk ebben a stádiumban, mert ő se.De akkoris ezt flörtnek vehetem? Csak kezdem egyre jobban megszeretni,egyre többet gondolok rá,egyre jobban várom,hogy találkozzunk!:( De sose lépne,tudom!
2012. dec. 14. 20:33
 1/1 anonim ***** válasza:
ne várj rá sokat mert nem éri meg :/ ha többet akar tőled majd oda megy hozzád , ennyi :)
2012. dec. 14. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!