Titkos barátság vagy a csalás előszobája?

Nagy igazság, amit nem tudunk, az nem fáj. Először felhívott a nő szeretője, hogy én mit szólok? Nem szóltam semmit, nem tudtam. De azt gondoltam, ezt megbeszéljük. Tök normálisan kérdeztem meg a férjemet, de nagyon erősen hárított és mindenáron oda akarta tekerni a dolgokat, hogy lelkifurdalást keltsen bennem. Ezt ismerem, ez játszma nála. Volt előzmény is, ami az én hitemet megrengette: korábban megcsalt, többször. Az egyik állítólag "véletlenül" történt. Valahogy felkeveredett egy nőhöz, aki "rámászott". JA. Meg persze részegek is voltak. Ezek szerintem szánalmas magyarázatok, amelyeknek nincs értelme, ha egy férfi szereti a feleségét. De az én férjem rejtőzködő, titkolózó alapból. Azt megpróbáltuk rendezni és új szabályokat állítani. MIvel állította, hogy ő naiv és ilyen esetekben egyszerűen nem érzi, hol vannak a veszélyes határátlépések, azt javasoltam, hogy legyen az egy szabály, hogy nem megy fel titokban idegen npk lakására, ha nem tudja a helyzetet kezelni. Ezzel egyetértett és elfogadta. Nem veszekszem vele pitiáner dolgokon, de ahhoz jogom van, hogy tudjam, hányadán állunk egymással. Sajnos, többször megcsalt, de amikor ezek kiderülnek, mindig ő valójában az áldozat, és persze teljes félreértés az egész. Szuverén, nagyon karakteres nő vagyok, sokszor megbocsájtottam neki, de ilyenkor úgy érzem, szórakozik velem és visszaél a bizalmammal.

Még annyit, hogy szerintem nem dugtak, hanem a közeledő fázisban voltak, ez hadd ne magyarázzam, a lényeg, hogy engem nem a dugás ténye érdekel egyáltalán. Ne vessetek meg ezért, de engem az érdekel, hogy velünk, a férjemmel és velem mi van. A félredugás az már csak következmény. A sunyulás, őszintétlenség, kommunikáció hiánya és terelés zavar sokkal inkább.

Van tovább is: miután egymásra találtunk a főnökkel és próbáltuk összerakni a mozaikot, a nő felhivott, hogy bizonygassa: ártatlan barátság volt az övék. Hogy még irigyelt is, mert a férjem olyan szeretettel beszélt rólam mindig és sajnálták, hogy a gyerek nem sikerült. Kérdem, milyen gyerek? (Évekig próbálkoztunk, aztán kiderült, hogy csak orvosi segítséggel menne - és akkor a férjem úgy döntött, hogy azt nem szeretné. Ha természetes, spontán módon nem megy, akkor nem erőltetné. Nekem van gyerekem, elfogadtam és megállapodtunk, hogy ez így mindkettőnknek ok. Ez 3 éve volt és azóta nem merült fel a téma. Azt hittem, ezt nyugvópontra juttattuk.) Azt mondja a nő, hogy szegény férjem sokat beszélt arról nekik, hogy mennyire szeretett volna gyereket, de nem jött össze. És emlegeti a nevet, melyet sok éve még mi választottunk (volna). Kérdem: ebben biztos? Mert mi már ezt a kérdést lezártuk. Persze, teljesen biztos, volt idő, hogy másról sem tudott beszélni és ők azt hitték, hogy ez nálunk mindennapos téma. Sőt, még tréfásan azt is megkérdezte, hogy mivel nekem nem lehet, ő kihordaná-e béranyaként a gyerekünket? ?????? Publikusan, az irodában... Itt ledobtam az ékszíjat - a férjem természetesen nem emlékszik semmi ilyesmire, hólye a nő és félreértette, ilyesmit max. poénból mondhatott. Számomra ez nem poén és nem is munkahelyi kávézások témája. Ha meg csajozós-szánalomkeltő duma, annak nagyon szar. Minek mond valaki ilyet? Kiborultam ettől, a férjem legyintett csak, mert ez nem számít, felfujom, semmi jelentősége és nem is 1gy volt, a nő értette félre. Szerintetek el tudom érni, hogy egyenesen beszéljen? Most a helyzet szerinte az, hogy ő tök ártatlan, a nő a hazug és buta liba, aki rosszul rakta össze az infómorzsákat, én meg szintén egy barom vagyok, hogy ezt elhiszem. Mélységesen sérti, hogy kétségbe vonom és nem bízom benne, így szerinte nem lehet élni, ez méltatlan, nem érzi magát egyenrangú félnek, és ő ezt nem érdemli. Ő teljesen ártatlan és tiszta szándékkal barátkozott és milyen hülye üldözési mániás elmebeteg vagyok, hogy nem hiszem ezt el neki, képtelenség velem békében élni. Szóval a vége az, hogy nézzek magamba, mert nagyon gáz, és örüljek, hogy ő van nekem, mert más el nem bírna viselni. Nektek a gyerek-sztoriból mi jön le?