A barátságnál mélyebb, teljesebb kapcsolatot jelent-e számotokra a párkapcsolat/házasság? Mi a lényege ennek a "legszorosabb kapcsolatformának"?

Én meg úgy érzem, hogy az igazi barátság az, amelyik nem sajnálja, ha csak havonta talizunk, akkor is maradhat mély, és odaadó.. és számomra pl barátot könnyebb találni, mint párt. Barátoknál csak azt figyelem, hogy milyen a személyisége, tudunk-e beszélgetni, mennyire tudok benne megbízni, és ő megbízik-e bennem.. Hasonlók.. De barátoknál könnyebben fogadjuk el, és nem akkora törés, ha valamelyik nem stimmel.

Teljesen lényegtelen pl a külső, persze a szélsőséges helyzetektől eltekintve.. Lényegtelen az életfelfogása, olyan szinten, hogyha pl eljár más barátokkal állandóan sörözni, és netán nem túl hűséges a párkapcsolatokban, rám ez nem hat ki, max elmondom a véleményem, emiatt nem biztos hogy eltávolodunk.. A baráti körünk lehet közös a párunkkal, és külön csoport is lehet..

Párkeresésben az ember jobban törekszik az egyezésekre, arra, hogy eltudja fogadni minden porcikáját/szokását/illatát... Ha nincs kémia, nincs semmi.. Szex nélkül nulla az egész... viszont ha az van, az megadhatja az alapot az egésznek, ha máshol akadnának kisebb eltérések...Mert a párunkkal sokkal intimebb kapcsolatot kell hogy kialakítsunk.. Plusz én csak úgy tudok párkapcsolatra gondolni, hogy a párom is tud a barátom is lenni valamilyen szinten, enélkül szerintem nem működhet jól.. Bonyolultabbak a kötődések.. Nekem emiatt a párkapcsolati kötelék fontosabb, minőségibb és tartósabb is.

Érdekes kérdés. Sokan mondják ugye, hogy nem ér egy pasi/csaj annyit, hogy miatta tönkre menjen a barátság.

Valahol ezzel én is egyet értek. De csakis kizárólag a tiszta, őszinte barátsággal kapcsolatban, nem pedig a mai felszínes barátságoknál.

A házasságban az embernek van egyfajta megfelelési kénszere a másikkal és annak családjával szemben. A barátságnál ilyen nincs.

Ritka az olyan házasság (sajnos) ahol a felek teljesen önmagáért szeretik a másikat, és jóban-rosszban kitartanak mellette. Az emberek önzőek. Csak a saját javaikat nézik, csak maguknak akarnak jót. És ez sok házasságban is így van. Ezért van az, hogy ha pl: az egyik fél lerokkan, akkor a másik otthagyja, vagy ha az egyik fél munkanélküli lesz, akkor elhagyja, vagy ha az egyik fél meghízik, vagy "unalmassá" válik a másik számára, akkor az megcsalja. Mert a saját érdekeit nézi, és ezt hajtja.

A barátságnál ezek a rizikók nem állnak fenn. Sokkal kötetlenebb egy ilyen kapcsolat, mint egy házasság. Nincsenek nagy elvárásaid a másikkal szemben, mint ahogy neki sincsenek veled szemben. A barátnak akkor is jó fej, kedves leszel, ha lerokkansz, ha munkanélkülivé válsz, vagy ha éppenséggel meghízol.

Ugyanakkor azt is vallom, hogy ennek nem így kéne lennie. Igenis, a házasságoknak működnie kéne, és a rég megunt 45 éves feleséget sem kéne lecserélni egy 20 éves bigére. A házasság/szerelem/házastársi szeretet a legszentebb kapcsolat a világon, és minden embernek ezt kéne a legfontosabbnak tartania. Csak sajnos sokan csalódtak már (én is), és általában nem az igaz barátimban...

Én a legjobb barátomhoz mentem hozzá, 7 év barátság után.

Visszanézve az addigi párkapcsolataimat, mind felszínesnek tűnnek ahhoz képest, hogy milyen, ha az ember a legjobb barátjával köti össze az életét.