Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit csináljak ezzel a helyzettel?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak ezzel a helyzettel?

Figyelt kérdés

Szóval, van egy fiú a sulimban, mind a ketten 8.-osok vagyunk, csak Ő b-s én pedig a-s vagyok. Már régebben is tetszett, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget neki, mert nem volt olyan komoly egy érzés. Úgy egy hónapja viszont nagyon elkezdett tetszeni, de akkor még volt barátnője, de rá két héttel szakítottak. És úgy tűnt én is tetszek neki, mert állandóan nézett, minden szünetben. Aztán gondoltam írok neki fb-n, válaszolt is, tényleg jót beszélgettünk. Másnap nem köszöntünk egymásnak, meg iskolában nem is szoktunk, csak utcán. Most is szokott nézni néha, meg mikor jövök, akkor látom rajta, hogy furcsán kezd el viselkedni. Például múltkor sétáltak az iskola udvarán a haverjaival közben nevettek, és mikor meglátott lefagyott a mosoly az arcáról és lehajtotta a fejét.

Az irodalom tanárnőm egyetemre jár pszichológia szakra, és csináltunk egy kísérletet, többen voltunk beépített emberek, és Ő is jött, csak nem beépített emberként, és leült egy székre, pont az én helyem mellettire, én pedig oda ültem, de Ő felállt és átült máshova, és éreztem rajta a feszültséget. Ezt sem tudtam mire vélni, mert ha tetszenék neki, akkor a helyében ott maradtam volna.


Amúgy szokott lányokkal lógni, és mindig attól félek, hogy valamelyikkel járni fognak. De egyelőre az adatlapján az vAn kiírva, hogy egyedülálló.

Ráadásul ebben az évben ballagunk, és már csak másfél hónapig leszünk egy suliban.

14/L, 15/F


2013. ápr. 26. 10:10
 1/8 anonim ***** válasza:

Az van kiírva az adatlapjára? :DD

Oh my god

2013. ápr. 26. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Mi Oh, my God? Nem szoktam nézegetni, csak egyszer a kezdőlapon megjelent, hogy már nincs kapcsolatban, hanem egyedülálló.
2013. ápr. 26. 10:36
 3/8 anonim ***** válasza:

Szia!

A ti korotokban még a tetszést / nem tetszést nem tudják egyértelműen kifejezni a srácok. Ha kerül, nem néz rád, furán viselkedik, amikor a közeledbe kerül, az jelentheti azt is, hogy tetszel neki, de nem mer kezdeményezni. Ilyen idősen még fontosabbak neki a barátai, mint az, hogy csajozzon, de ez természetes. Szokták mondani, hogy a fiúk amúgy is később érnek, ez nem minden esetben van így, mert a lányok is tudnak éretlenül viselkedni, de azért a fiúknak más az értékrendjük ebben a korban.

Próbáld bátorítani, viselkedj természetesen, lazán és mosolyogj rá, illetve ha kettesben vagytok, akkor nyugodtan kezdj el vele beszélgetni. Csak az eleje lesz nehéz, hidd el! Írod, hogy szokott lányokkal lógni, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy járni akar velük, úgyhogy próbálkozz nyugodtan. :)

Remélem segítettem!

23/L

2013. ápr. 26. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm. Csak az a probléma, hogy erre max. másfél hónapom van, és alig van egyedül, mert rengeteg haverja van, és a csajok is folyton rajta lógnak.
2013. ápr. 26. 10:41
 5/8 anonim ***** válasza:
Ezzel sajnos nem tudsz mit kezdeni... Ha őt is érdekled annyira, mint amennyire téged érdekel ő, akkor valószínűleg lesz valami előrelépés, de ha nem, akkor el kell fogadnod. Hidd el, az új sulidban is lesznek helyes srácok! :)
2013. ápr. 26. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
De én nem megyek új suliba, mert az egy gimi is ahova én járok, és ott maradok, de Ő nem, és ott egy srác sem tetszik.
2013. ápr. 26. 10:46
 7/8 anonim ***** válasza:

Még fiatal vagy, nagyon sokat fogtok változni a most következő években! Lehet, hogy egyszer csak arra ébredsz, hogy aki eddig nem tetszett, hirtelen elkezd tetszeni!

Meg aztán a sulin kívül is van élet! ;)

2013. ápr. 26. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
De nem akarom elfelejteni Őt.
2013. ápr. 26. 10:55

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!