Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Meddig várjak még? Vagy mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meddig várjak még? Vagy mit tegyek? Kicsit félek, bár az eszem azt mondja, hogy nem velem van a baj.

Figyelt kérdés

A helyzet röviden a következő:

Kialakulóban van egy kapcsolatom, mondjuk úgy, hogy a kapcsolat még nagyon nagyon a kezdeti fázisban van. Mind a ketten most érettségizünk, így egy kicsit mindketten feszültek, idegesek vagyunk. A fiú ráadásul dolgozik is mellette, így ő még fáradtabb, idegesebb, főleg, hogy a munkahelyén is voltak gondok.

A múlt héten tett egy olyan megjegyzést, hogy nincs türelme semmihez, senkihez.


Ezek alapján úgy gondoltam, hogy nem keresem nagyon, nem erőltetem rá magam, mert abból úgy sem sül ki semmi jó. Ő sem keresett. Aztán egyik nap írtam neki, de akkor is távolságtartó volt, éreztem, hogy feszült, de nem akart beszélni róla, én pedig nem erőltettem a témát. Azóta nem beszéltünk. Én nem nagyon akarom keresni, mert ha nincs türelme semmihez, akkor hiába. Tudja, hogy számíthat rám, de nem keres ő sem.


Igazából megértem a helyzetét, csak nekem is voltak/vannak gondjaim és nagyon jól esett volna a héten, ha mellettem van egy kicsit. De nem hisztiztem, nem csináltam belőle problémát, mert azzal sem jutottam volna előre.


Mivel még nagyon kezdeti szinten van a kapcsolatunk már számtalan elméletet legyártottam, amivel megmagyarázható lenne, hogy nem keres. Többek között gondoltam arra, hogy mégsem gondolta komolyan, fél egy új kapcsolattól, valami baja van velem, de nem akarja elmondani, én csak egy pótlék voltam és esetleg talált jobbat stb.


Bár, ha az eszemre hallgatok, ezek közül egyik sem tűnik annyira valószínűnek, mert az első komolyabb, mélyebb randink után azt mondta, hogy nagyon jól érezte magát és szeretné, ha megismételnénk valamikor. Ezenkívül az anyukájának is bemutatott már, ami szerintem jó jel.


Lassan egy hete, hogy beszéltünk. Most úgy vagyok vele, hogy várok még egy picit, végül is most lettünk túl az egyik legnehezebb heten, egyik pillanatról a másikra biztos ő sem lett nyugodt, kiegyensúlyozott, kipihent.


Szerintetek mit tehetnék? Meddig várjak? Vagy mit mondjak majd neki? Mondjam el, hogy rosszul esett, hogy ennyire elhanyagolt vagy inkább ne?


2013. máj. 10. 19:23
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

"A helyzet röviden a következő"


Milyen lenne, ha hosszan írnád le? o.O

2013. máj. 10. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Azért vagyok ennyire bizonytalan, mert nagyon gyakran keres, még ha nem is találkozunk, akkor is ír minden nap. Mindig érdeklődő, figyelmes, és amióta ismerem, akármilyen gondom, problémám volt, ő mindig ott volt és meghallgatott. Segített tanulásban, adott tanácsot családi dolgokban. És ezek után nem akarom elhinni, hogy esetleg így meggondolta magát és ennyiben hagyná az egészet, nem ilyennek ismertem meg..

Tényleg valószínűbb, hogy az érettségi és a munkahelyi gondok miatt ilyen, de valahogy nem tudom elhinni, félek, hogy más van a háttérben.


És végül is, az, hogy eddig szinte minden nap keresett, írt, magába rejti azt is, hogyha megnyugszik, kipiheni magát, utána ismét keres, ugye?

2013. máj. 10. 19:26
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

na azért elolvastam.


Sztem kérdezz rá, hogy konkrétan mi a baja... de ahogy kivettem a szövegből, ez még nem kapcsolat, mivel még csak ismerkedtek, szóval még nem "várhatod" el tőle h folyton keressen/együtt legyetek. De ezt csak vele tudod megbeszélni.

2013. máj. 10. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Szerintem várd meg, míg ő keres. Esetleg annyit írhatsz/mondhatsz neki, hogy számíthat rád, ha valami gondja van, neked elmondhatja. Ezen kívül nem tudsz mit tenni. Ezek után neki kell lépnie.
2013. máj. 10. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Szerintem az ok.,hogy fáradt,ideges,,stb.de ezt nem igy kéne felfogni.Miért nem mész el hozzá és kérdezed meg?végül is nem veszithetel vele semmit.Ha ilyen jó viszonyban voltatok akkor ennek simán kéne mennie.Ne keress kifogásokat hanem cselekeggy.
2013. máj. 10. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm!

Akkor várok még pár napom, most úgyis jön a hétvége, remélhetőleg kipihenni magát és minden a régi lesz.

Igazából én már azt gondoltam, hogy hivatalosan is egy pár vagyunk, mert a barátai előtt is átölelt, megcsókolt, kézenfogva kísért haza, lent voltam nála, ott is történtek dolgok (nem feküdtem le vele, petting sem volt, de azért ez-az volt). De most elbizonytalanodtam egy kicsit..

2013. máj. 10. 19:36

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!