Tényleg velem lenne a baj? Túl nagy az elvárásom?

Az összes komolyabb,vagy komolyabbnak induló kapcsolatomban,azt vettem észre,hogy az emberek labilisak,és a kimondott szavuknak,nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget.

Pl: holnap találkozunk? Igen.

Másnap: sajnos nem jó,mert bla bla bla..

Ezzel nincs is semmi probléma.

Megérti az ember,hiszen bármikor közbejöhet valami..,de,ha ez egy hónap alatt,10x megesik a 20 találkozásból,akkor mi a teendő?

Nem azzal van a gond,hogy nem szeret,mert érzem és tudom.

Mitől van az,hogy az emberek nem képesek odafigyelni arra,hogy kinek mit mondanak...?!

Vagy én vagyok a h..e,hogy alapból bízom az emberek szavában?

Mit tegyek,hogy ne érezzem ezt a csalódottságot?

Vagy hogyan irtsam ki magamból(már ha ki kell) azt az érzést,ami a csalódás után keletkezik,amit a felesleges várakozás okozott?

Arról nem is beszélve,hogy pár lemondott találkozó után,már a következő találkozó megbeszélése előtt,szétb.. az ideg..

Hogyan tudnék alkalmazkodni,egy ilyen elb..ott világhoz,amiben kihalt a tisztesség és a kimondott szó lélekből áradó ereje..?! :(

Azokban a kapcsolatokban,ami nem "lelki alapon működik",nem jelent problémát..

Mondja le.. kit érdekel..

És nem azzal van a gond,hogy a másik fél nem szeretne normális kapcsolatot,hanem arról,hogy képtelen a tiszta kommunikációra..

(nem tanulta meg a kimondott szó erejét)

A kérdésem valójában annyi,hogy hogy kell az ilyen embereket elfogadni úgy,hogy ne okozzanak fájdalma...?