Mit gondoltok? Mit tennétek?

Együtt jártam korábban valakivel, akit nagyon szerettem. Amikor szétmentünk, még mindig szerettük egymást (de most nem is az a lényeg, hogy miért szakítottunk). A szakítás után is sokat beszélgettünk, naponta többször is. Mellette álltam a nehéz időkben, ő is támogatott, segített engem. Később elkövettük azt a lépést, hogy néhányszor lefeküdtünk egymással - pedig már nem is voltunk együtt. A szakítás után 8 hónappal viszont ő megismerkedett egy másik lánnyal, utána alig beszéltünk. Időnként tett egy-egy kedves megjegyzést a "régi" időkről, mikor még együtt voltunk, vagy csak ismerkedtünk. Bár kevesebbet beszéltünk, ritkábban futottunk össze, mindig érdeklődéssel fordultunk a másik felé. (nekem is volt közben valakim, de az nem tartott sokáig - szerencsére :D)

Azt is tudom, hogy ezzel a mostani barátnőjével keveset találkozik. Hétvégente, de akkor sem az egész hétvégét töltik együtt.

Néha olyan megjegyzést tesz/tett a volt párom, pl. amikor megvolt fázva, hogy "eljönnél ápolgatni?" Persze gondoltam, hogy ezeket nem gondolja komolyan.

Nem rég ennél azért egyértelműbb "jelzést" tett, amire én azt reagáltam, hogy "meg is lepődnél, ha igent mondanék". A válasza: Igen, de örülnék neki.

Azért azt még hozzáfűzném, hogy más jellegű témát is elmond, amit másnak nem, mert még most is megbízik bennem. És ez oda-vissza igaz. Amikor egy számára fontos témáról beszéltünk - amiről nem tudnak mások, és az együttlétről, megfordult a fejemben, hogy szereti-e egyáltalán a barátnőjét, vagy kevés neki a hétvégi szex? És miért bízik meg még mindig bennem? Mert az egy dolog, hogy én voltam az egyetlen barátnője, akit kedvelt az anyukája, az is egy dolog, hogy mellette álltam, amikor az anyukája sajnos meghalt, de a bizalom kemény dió