Tudok még tenni valamit?

Igen, most egy tipikus tinilélekkrízis következik..

Nos még kilencedikes voltam, mikor nagyon megtetszett egy srác. Nagyonnagyon okos, vicces, jófej, de távolról csodáltam, annak ellenére, hogy ő is színjátszós és én is. Egy évig ha megláttam zavarbajöttem ha hozzámszólt tökre örültem estébé és hát ez így lecsengett. Tizedikes koromban tekintve, hogy egy másik srác tetszett és az egy külön történet, nem igazán foglalkoztam vele, persze megjegyeztem, hogy helyes meg ilyesmi, de ennyivel le is tudtam a dolgot. Ezen az éven volt végzős és még eljöttek velünk egy háromnapos versenyre, ahol az ő színdarabjuk és a miénk is versenyzett és aznap este koncert volt, mi pedig mind a suliból együtt mentünk inni, aztán pedig a koncertre. Szerintem életemben nem beszéltem és hülyültem vele annyit, megállapítottuk mennyi közös van bennünk, aztán pedig elmentünk mind a koncertre. Enyhén becsiccsentettem, szerintem ő is ivott, de nemigazán figyeltem rá, csak tomboltam mellette. Aztán mondom kimegyek wc-re, mondja neki is kell elkísér. Sétálunk sétálunk, egyszer csak megszólal: ..., szerintem bejössz nekem.

Enyhén lesokkolódva és alkoholtól illuminált állapotomban fel sem fogtam mit mond, annyit bírtam kinyögni, hogy: Az jó, nem?

utána nem beszéltünk, egy hülyének tartom magam emiatt, de nemtudtam rá mit mondani és azt sem tudom ő emlékszik-e egyáltalán, lehet, hogy igen, de megbántottam, nemtudom. Küldtem neki egy belsős poénos üzenetet facen (amit nem igazán használ) és arra se reagált...

Van értelme egyáltalán még ezen keseregni?