Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit lehet ilyenkor tenni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit lehet ilyenkor tenni?

Figyelt kérdés
Összeismerkedtem valakivel. Első perctől nagyon egy húron pendültünk, és már egy-két hét ismeretség után legjobb barátok lettünk, és úgy éreztük, mintha már gyerek korunk óta ismernénk egymást. Aztán "egyik pillanatról a másikra" többet akartunk, úgy hogy tudtuk, hogy kapcsolatban van. Igaz távkapcsolat, de akkor is kapcsolat. A vége az lett, hogy elvesztettük az önuralmunkat és csókig jutottunk (nem egyszer, hanem minden alakalommal, amikor találkoztunk) Emiatt viszont annyira gyötörte a bűntudat, hogy elmondta a párjának, aki gyakorlatilag megparancsolta neki, hogy szakítsa meg velem minden téren a kapcsolatot. Nagyon szeretjük egymást, azt is megmerném kockáztatni, hogy szerelmesek vagyunk. Én nem vagyok hajlandó azt kérni tőle, hogy szakítson a párjával, még annak ellenére sem, hogy tudom, hogy az elkövetkezendő egy éveben biztos, hogy nem fognak találkozni. És tudom, hogy ő sem akarja elhagyni, (igazából nem tudom miért, lehet hogy szereti, vagy lehet hogy csak megszokásból, mert ők is hasonló képpen jöttek össze, de tényleg gyerekkori barátok voltak.) A lényeg, hogy az illető most nagyon rosszul érzi magát, és mondta, hogy ne haragudjak meg, szeret és sosem fogjuk egymást elveszíteni, de most egy időre törölni fog facebookról, és hanyagolnunk kell pár dolgot, mint például a találkozásokat. Mondtam neki, hogy mi lenne akkor, ha erőt vennénk magunkon és innentől már tényleg csak beszélgetnénk és megosztanánk egymással a dolgainkat, meg mindent, csak fizikailag nem érintkezünk, hiszen mindketten érett felnőtt emberek vagyunk, nem szánalmas ösztönlények. Erre azt mondta, hogy nem tudja, ez neki nagyon nehéz, nem tudja hogy reagálna rá a másik, várjuk meg mi lesz. És ez most eszméletlenül fáj. Sosem szerettem ennyire senkit, és nem önámításból mondom, de tényleg szeret ő is, az első perctől kristály tiszta őszinte szeretetet érzünk egymás iránt, csak valamiért ennyire tud uralkodni rajta még ennyi idő után és ekkora távolságból is a másik fél. Mit csináljak? Szerintetek mi lesz a vége? Mire készüljek? Engem tényleg nem érdekel, ha csak barátságot akar, de nem élem túl, ha elvesztek egy ilyen értékes embert, mint amilyen ő.
2013. júl. 29. 15:16
 1/8 Akszidentális Errőr ***** válasza:

Ha ennyire egy húron pendültök és nem bírta megállni a csókot, akkor kétlem, hogy szeretné a párját. Ez ilyen egyszerű. Ha mondjuk neked lenne párod, és téged csalna meg így, akkor elhinnéd neki, hogy szeret? Ugyan...


Nem értem mit kínlódtok ezen, szakítson a mostani "párjával", és legyetek együtt.

2013. júl. 29. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 Froncsi ***** válasza:

Őőőő...

Huhh. Nem egyszerű

Ha tényleg megelégszel azzal, hogy csak a barátja vagy, akkor !talán! az lenne a legjobb. (én ezt tenném)

2013. júl. 29. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 menta34 ***** válasza:
Ezzel a "csak barát" kamu dumával kit akarsz etetni? nincs ilyen... csak olyan van, hogy "dugni akarok vele de most még nem lehet" :)
2013. júl. 29. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Igen, az egy dolog, hogy én megelégszek azzal, hogy barátok vagyunk, ő viszont annyira tart a másiktól, hogy szakít vele, hogy egy darabig ezt is hanyagolni akarja, de közben egész nap írogat, hogy hiányzok neki. Igazából neki kellene meghozni a döntést, hogy elhagyja a másikat, én nem fogom kérni tőle, bár ha gyengébb lennék megtenném, de akkor megundorodnék magamtól.
2013. júl. 29. 16:07
 5/8 A kérdező kommentje:
És igen. Tény, hogy "dugni" akarunk, de biztos nem találkoztál még olyan emberrel, aki annyira fontos neked, hogy nem érdekel, hogy még csak a kisujjatok sem ér össze, de nem bírod ki, ha nem érezheted a közeledben.
2013. júl. 29. 16:11
 6/8 Froncsi ***** válasza:

Gondolom ez nem nekem szólt, mert akkor megcáfolnám.

Valóban neki kell meghoznia a döntést. Te szerintem tökéletesen állsz hozzá a dolgokhoz, szóval...

"Mit lehet ilyenkor tenni?"

-Várni

2013. júl. 29. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Természetesen nem neked szólt. :) Jó hozzáállás meg minden csak közben apránként megszakad a szívem. Tudom, hogy a héten már nem fogunk sem találkozni, sem telefonon beszélni, pedig azt érzem, hogy ha lehetne, már most felhívnám, hogy nem akar e átjönni vagy nem mehetnék e én át. De mindegy. Hagyok időt. Viszont ha úgy dönt, hogy nem akarja velem folytatni semmilyen szinten, akkor nem tudom mi lesz.
2013. júl. 29. 17:50
 8/8 A kérdező kommentje:
Őt választotta. Nem tudom mit csináljak. Nekem most tényleg segítség kell, mert ennyire sosem volt még rossz. Mit csináljak?
2013. aug. 4. 13:29

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!