Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek mit érezhet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mit érezhet irántam? Egyértelmű, hogy kit választanék, de kellek még Neki? L/18

Figyelt kérdés

J-t(18/F) négy éve ismertem meg, a gimnáziumban. Nagyon jó barátuk lettünk és mind a ketten úgy éreztük, hogy talán több is van köztünk mint barátság. Egy alkalommal szóba is hozta, de mivel én azt mondtam, hogy nem vagyok belé szerelmes és nem tudom mit kéne kezdeni a kettőnk dolgával gondolkozási időt kért, de nem tértünk vissza a témára.


Igazából ő is nagyon bizonytalan volt, én pedig az érzéseim ellenére azt mondtam, hogy nem tudom mit kéne csinálnunk, nem vagyok belé szerelmes. Tudom gyerekes volt.


Azóta is nagyon jó barátuk vagyunk, sok időt töltünk kettesben. Beülünk helyekre, moziba megyünk stb. Talán azt is mondhatnánk, hogy járunk csak éppen minden testiség nélkül(még a kezemet sem fogta meg soha).


Néha napján úgy érzem, hogy még mindig szeret:

-ahogyan rám néz, ahogyan hozzám ér, hozzám szól

-féltékenykedő megjegyzéseket tesz más fiúkra, akik közelednének felém.


Itt jön a történetbe T(18/F) aki mostanában eléggé rám startolt. Ráébresztett arra, hogy talán nekem nem is ő kell, hanem J, és talán van is esélyem nála a jelek alapján.


Korábban T-re is megjegyzéseket tett, egy nap pedig amikor nélam már betelt a pohár, meg akartam kérdezni, hogy érez-e még valamit. Onnan kezdtem a dolgot, hogy T elhívott moziba és folytattam is volna, ha nem reagál rá olyan furcsán. Pedig nem hihette azt, hogy nekem T kell, mert bizonytalanul álltam a dologhoz és ez után akartam kifejteni, hogy miért is.


Azt mondta, hogy mennyire örül, hogy ő hozott össze minket és menjek csak el vele nyugodtan moziba. Arra pedig igazán semmi szükség, hogy leszögezzem ez csak egy baráti találka, hiszen akkor nem adok esélyt egy kapcsolat kialakulásának.


Jó lenne vele ezeket a dolgokat megbeszélni, de nem tudom, hogy mit fog mondani, nagyon össze vagyok zavarodva. Szerintetek érez még irántam valamit vagy ez csak egy jó barátság? Van értelme megbeszélni a dolgokat?


L/18


2009. okt. 26. 21:12
 1/8 anonim ***** válasza:
A büszkesége miatt nem fogja azt mondani, hogy ne menj el T-vel moziba, de ha féltékenykedik rád akkor biztosan odáig van érted. 4 év hosszú idő, lehet h évek óta szerelmes csak nem tudja kezelni! Beszélj vele őszintén, mondd meg mit akarsz: erre vagy összejöttök vagy maradtok barátok... semmit nem veszíthetsz.
2009. okt. 26. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 Andrewka ***** válasza:
Szerintem halálosan szerelmes beléd. De a kezdeti visszautasítás után már nem mert lépni. Inkább lett a braátod és titokban szerelmes beléd mint hogy a közeledbe se kerülhessen. Ha ő sem közömbös neked akkor midnenképpen lépj. Szerintem ő maximálisan boldoggá akarna tenni.
2009. okt. 26. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Gondoljátok?:) Olyan jó lenne, de annyira félek, hogy nem így van. Annyira rossz volt, hogy olyan "közönbösen" fogadta ezt a mozi dolgot.
2009. okt. 26. 21:27
 4/8 Andrewka ***** válasza:

21:22 vagyok megint.

Neked kell lépni pedig. Ő nem mer már. Nekem úgy tűnik sokkal fontosabb vagy neki annál mint h egy esélytelen hódítás miatt teljesen elfordulj tőle. Régóta ismeritek egymást és a pasiügeidet is megosztod vele akkor egy adandó alkalommal beszélj vele.

2009. okt. 26. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

21:19


A büszkesége miatt reagált úgy ahogy, vagy ha komolyabb a dolog akkor csak azt szeretné h boldog legyél ha a másik sráccal akkor azzal (bár sztem inkább a büszkeségről van szó). Hívd el egy csendes helyre, fogd meg a kis kezecskéjét és kérdezz rá ;)


Ha utólag privátban elküldenéd, h mi lett a dologból az jól esne ;)

2009. okt. 26. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Elküldöm, persze:) Rendesek vagytok.
2009. okt. 26. 21:45
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem pasi szemmel kéne nézni a dolgot (az előzők tuti lányok voltak... :) ). Az a helyzet, hogy nem problémázunk ennyit a dolgon: tetszik a csaj külsőre? El tudok vele beszélgetni, kb. hasonlóan gondolkodunk? Na ez már elég is a "szerelemhez". Jó, tudom, h egyszerű lelkek vagyunk, de ez van. :P


Ennek a srácnak te bejössz. Viszont ha nem adsz EGYÉRTELMŰ jeleket (pasik vagyunk, nehéz a felfogásunk, NAGYON EGYÉRTELMŰ jelek kellenek!), akkor SOHA nem fog kezdeményezni, mert 1x már pofára esett. Lehet, ha kap, már akkor sem... Szal szerintem is lépj! Csak játssza a "mi csak barátok vagyunk"-ot.

2009. okt. 29. 01:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%

Amíg nem vallod be neki mit érzel addig nem lesz semmmi...


Ő már megtette, büszkeségből nem fogja mégegyszer.


Rajtad a sor akármit is mondott az autóban :)

2009. nov. 29. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!