Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan tudnám elfelejteni az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tudnám elfelejteni az első szerelmemet? Már fél éve nem is láttam és még így se megy. (bőv. Lent)

Figyelt kérdés
Szóval 3 éve beleszerettem egy ismerősömbe, akinek úgy tűnt tetszettem is, de annyira különböztünk egymástól (+ nem akartam még annyi évesen járni valakivel, igaz még most se érzem magam egészen készen rá), hogy inkább visszautasítottam mikor elhívott valahová. Ez miatt persze meg is utált, került és nem szólt hozzám. Most már fél éve nem is láttam, de még mindig nem tudtam elfelejteni. Egyszerűen nem tudok másba beleszeretni. Pl ha tetszik egy srác, akkor ő is csak ideig-óráig (legfeljebb 2 napig), aztán egyszerűen teljesen közömbös lesz számomra és azon kapom magam, hogy azokról az időkről ábrándozom mikor még jóban voltam "A sráccal" és összeszorul a gyomrom és sírok, mert annyira hiányzik. De én tényleg már el akarom felejteni, de egyszerűen nem megy! Mégis mit csináljak? Ez alatt a fél év alatt sem változott semmi...

2013. dec. 5. 14:45
 1/10 Költőnő? ***** válasza:
és muszáj elfelejteni?
2013. dec. 5. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Elfogadod, hogy ez így alakult, és továbblépsz, nyitsz mások felé...


Én egyébként már 4 éve nem (nagyon) tudom magam túltenni, még mindig szeretem őt, akivel 5 évig voltunk együtt. Elfogadtam, hogy ez így alakult, és nyitottam mások felé. Ez van, ez egy ilyen élet. :)


Nézd meg a Számkivetett című filmet, ott nagyon szépen megjelenítik ezt.

2013. dec. 5. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Ezt elfelejtettem: Sőt, azután még keresztbe is tett nekem párszor, mert ellenem fordította pár barátomat. Ezért annyira gyűlölöm, mégis közben annyira szeretem...


17/L

2013. dec. 5. 14:51
 4/10 anonim ***** válasza:

Igazából elfelejteni sohasem fogod tudni..továbblépni tudsz csak.

Az első szerelem az ilyen marad...

Igazából megértem mit érzel én is mondhatni így vagyok csak én fiúba..és én 1 éve nem láttam de sose tudom elfelejteni..

És bárki más van pont úgy vagyok ahogy te csak ideig-óráig aztán semleges...

Szerintem próbálj meg valahogy túllépni rajta vagy nem tudom talán keres valaki mást talán akkor el tudná feledtetni veled azt a bizonyos első szerelmet..

2013. dec. 5. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 Költőnő? ***** válasza:

első kérdés visszavonva.

akkor muszáj

2013. dec. 6. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
:( Igen, igen bocsánat tényleg rosszul fogalmaztam. Szóval tovább akarok rajta lépni. Ugye mindig azt szokták mondani, hogy "idő", de most, hogy már fél év eltelt és még mindig... Amúgy sorstársaknak: Tegnap felidéztem magamban, hogy mennyi rosszat tett nekem és megnéztem egy filmet amiben az egyik (szerintem jóképű) kedvenc színészem játszik (,aki teljesen ellentéte "A srácnak" kívül-belül, merthogy "A srác" még csak messze sem az esetem) és most egy kicsit jobb. :)
2013. dec. 6. 11:37
 7/10 A kérdező kommentje:
Egyébként köszönöm a hozzászólásokat, megnézem a filmet! :)
2013. dec. 6. 11:38
 8/10 Költőnő? ***** válasza:
az elengedés is vmi olyasmi, amit sokunknak tanulni kell
2013. dec. 6. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Én majdnem másfél évig őrlődtem egy srác miatt,borzalmas volt.Teljesen megértelek,mert ő is sok fájdalmat okozott.Nekem úgy sikerült nemrég túltennem magam,hogy írtam 1 könyvet erről :D (megismerkedés,csalódás,stb..).Lehet hogy hülyén hangzik,de nekem ez nagyon sokat segített,kiírtam a fájdalmamat,mindent ami nyomta a szívemet.Azóta sokkal jobban érzem magam,nem jut eszembe nap mint nap,nem sírok miatta.
2013. dec. 7. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:
az elsö szerelmet sose fogod eleledni akár mit tett
2013. dec. 7. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!