Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Tegnap majdnem megerőszakoltak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tegnap majdnem megerőszakoltak, mit tegyek? Hogyan viszonyuljak hozzá ezek után?

Figyelt kérdés

3. alkalommal találkoztam ezzel férfival, teljesen normális, jó fejnek tűnt addig. Vacsora után felvetette, hogy menjünk fel hozzá, hogy nyugodtabban tudjunk beszélgetni. Nem nagyon akartam, mert féltem hogy félre érti, így már az elején kikötöttem, hogy csak beszélgetés lesz, szex biztos nem, ebben meg is egyeztünk. De ahogy felértünk hozzá teljesen megváltozott, fogdosni kezdett, erőszakosan nyomulni, hiába adtam egyértelműen tudtára, hogy nem akarom, nem állt le. Szó szerint ki kellett tépnem magam a karjai közül és hanyatt homlok menekülni.. Utána még utánam kiabált, hogy miért csodálkozom?!

Nem tudom, én rontottam el a dolgot azzal, hogy felmentem hozzá? De én őszintén megmondtam hogy NEM akarok vele lefeküdni, és ebbe látszólag bele is egyzett. Miért nem elég ha az ember őszinte, miért képzelnek bele mást abba amit mondok? De akkor sem volt szerintem joga ilyet csinálni ha felmentem hozzá, jogom van bármikor nemet mondani.

A legfurcsább hogy ezután még keresett, hogy találkozni akar még velem mert tetszem neki, köpni-nyelni nem tudtam...


2014. jan. 16. 15:33
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
18%
Írj üzenetet! Korod is írd bele!
2014. jan. 16. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
100%
Úgy viszonyolj hozzá, h soha többet ne találkozz vele!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2014. jan. 16. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 kendrazoltan ***** válasza:
100%

Ne foglalkozz vele, mert már az elején megmutatta, hogy olyan ember, aki nem ért az egyenes szóból, ráadásul "erőszakos" is...kerüld el nagy ívben


28F

2014. jan. 16. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
5%
Miért mentél fel hozzá édesem...?
2014. jan. 16. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 A kérdező kommentje:
Nem is tudom, valahogy azt hittem megbízhatok benne a 3. találkozás után, és addig nem mutatta jelét erőszakosságnak. Rossz érzésem is volt mondjuk a dologgal kapcsolatban végig. Lehet hogy a mai világban már elvárás a szex a 3. randi után, nem tudom...
2014. jan. 16. 15:39
 6/27 anonim ***** válasza:
100%

Csak két dolgot tudok mondani:

1.Ha nem akarsz felmenni a pasihoz, NE menj. Beszélgetni lehet étteremben is. Ezt legközelebb, a következő pasinál tartsd szem előtt.

2. Ezt a mostani varacskos disznót (elnézést a varacskosoktól) meg felejtsd el, ne irj neki, ne keresd, ne vedd fel ha hiv, de te se hivd. Mintha nem is létezne.

2014. jan. 16. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
100%
felejtős a pasi... ennyi...
2014. jan. 16. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Evidens, hogy többet nem akarom látni, ezt telefonban is megmondtam neki miután még felhívott. Megmondtam, hogy ne zaklasson többet, mert feljelentem. Csak nagyon megdöbbentett, hogy ezek után még keresett.
2014. jan. 16. 15:44
 9/27 anonim ***** válasza:
100%

Na nehogy már az ilyen férfeket védjétek meg!!! Jóhiszemű volt a kérdező, nem kefélni akart és ezt meg is mondta a patkánynak.

Az ilyen pasi a férfinép szégyene, 140kilós kancogóval kur..tnám meg a seggét :D

2014. jan. 16. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
100%

Azzal,hogy felmentél hozzá, biztos volt benne, hogy lefekszel vele.Az, hogy te mit mondtál neki, csak a szokásos kéretem magam dolognak gondolta.

Felejtsd el ezt a férfit.Kivéve ha szeretnéd, hogy negyedszerre tényleg megerőszakoljon.

2014. jan. 16. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!