Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Történt már mással hasonló?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Történt már mással hasonló? Hogy alakult?

Figyelt kérdés
Néhány évvel ezelőtt megismertem valakit. Szimpatikusak voltunk egymásnak, beszélgettünk is, de én akkor nagyon rossz passzban voltam, ráadásul teendőink elsodortak egymástól, a beszélgetés is megszakadt, és bár találkoztunk néha, sokáig nem történt semmi. Közben ő összejött valakivel (akit ismerek szintén, nagyjából egyidőben ismertem meg őket), de én akkor már többet éreztem. Aztán egyre több közös dolgunk kezdett lenni, és feltűnt, hogy másokhoz képest kiemelt figyelmet kapok Tőle, utánozni kezdte a kifejezéseimet, a mozdulataimat, megbámul, figyel, és néha csak ürügyként keres valami közös tennivalót, nagyon jó köztünk az összhang, néha meg mikor merészebben viselkedik, utána gyorsan visszahúzódik a csigaházába. Én nagyon szeretném, ha több lenne köztünk, senki nem volt még olyan hatással rám, mint ő, még az előző párom se, pedig ő sokat jelentett, de nem rondítanék bele egy kapcsolatba. Nem leszek könnyen szerelmes, és nem vagyok híve a "ló nincs, szamár is jó" elvnek, egyedül vagyok évek óta, sok problémát kellett megoldani, mióta egyedül vagyok.
2014. aug. 19. 12:41
 1/5 anonim ***** válasza:
Beszéld meg vele mond el hogy többet érzel és ha ő nem érez ugyanígy akkor hagyjátok ezt..
2014. aug. 19. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Ezt én nem tenném meg egy párkapcsolatban élővel.
2014. aug. 19. 13:04
 3/5 A kérdező kommentje:
Amíg ő nem lép ennél határozottabban, mint eddig, nem. Ráadásul akivel összejött, vele jóban vagyok. Más dolgok is összekötnek hármunkat, túl sokat kockáztatnék, ha én lépnék.
2014. aug. 19. 13:07
 4/5 anonim ***** válasza:
Akkor meg minek irtad ki a kerdest ha mar eldontotted hogy mit teszel?
2014. aug. 28. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Kíváncsi vagyok mások történeteire, másoknál mi lett, hogy lett. Én nem léphetek, mert kicsit kényes helyzet a miénk, és én kiszolgáltatottabb helyzetben vagyok, közel a 30-hoz nem kockáztathatom, amit kockáztatnék, ha én ebben a helyzetben elé állnék.

Érdekel, hogy másoknál mi lett ilyen esetben.

2014. aug. 28. 09:03

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!