Nincs önbizalmam, féltékeny vagyok, és úgy érzem, egyre jobban kezdek megőrülni? (picit hosszú lesz)

Van egy barátnőm, ő 16/L, én 17/F. Sosem volt önbizalmam a lányok terén. Rengeteg visszautasítást kellett már átélnem, és elhittem magamról, hogy nem kellek a lányoknak, és nem is fogok kelleni egyiknek sem, mert mind egyforma. Úgy éreztem semmi olyan nincs bennem, amit a lányok értékelnének (elég csendes, visszahúzódó vagyok, nehezen ismerkedem, kedves, barátságos vagyok, figyelmes, okos vagyok, elég jól tanulok, érettnek tartanak, nem vagyok túl beszédes ember, nem tudok érdekes sztorikat mesélni mert nem nagyon vannak, unalmasnak tartom magam, nem vagyok a legjobb beszélgetőpartner, nem nézek ki jól se, gazdag se vagyok). Aztán megismertem a lányt, aki jelenleg is a barátnőm. Nekem szinte egyből megtetszett, aztán elég jól összebarátkoztunk, és nekem úgy tűnt, hogy nem is akar többet nálam barátságnál, ezért úgy döntöttem hagyom a fenébe a dolgot. Gyakran volt hogy pihentette a fejét a vállamon, mikor beszélgettünk, ez elég szar érzés volt nekem, mert tudtam, hogy a lány nem lehet az enyém. Aztán elkezdett arról beszélni, hogy tetszik neki a legjobb barátom, akit egyébként pár hónappal hamarabb ismert meg, mint engem. Aztán történt egyik nap amikor beszélgettünk, hogy megint odahajtotta a fejét a vállamra, és volt egy hosszabb csend, amikor egyszer csak hirtelen megkérdezte: "nem szeretnél velem járni?" Én meg erre elkezdtem variálni, hogy dehát neked a barátom tetszik nem én, erre ő mondja, de nem szerelemből tetszik neki, hanem csak jól néz ki. Így hát elkezdtünk járni, végre lett egy barátnőm.

Azonban ettől nem lett több önbizalmam, mindenki mást jobbnak látok magamnál, nem találok magamban semmi érdekeset, és attól félek, hogy a barátnőm jobbat akar nálam. Pedig azt mondta, hogy nem akar jobbat, meg hogy ő imád velem lenni, meg ilyenek. A féltékenységem is az alacsony önértékelésemből eredhet. A helyzet addig fajult, hogy betegesen féltékeny vagyok a legjobb barátomra, arra aki korábban tetszett a barátnőmnek. Megtudtam, hogy néha szoktak beszélgetni facebookon. Ezen totál kiakadtam, és olyat tettem amit nem tudok megbocsátani magamnak: mikor nem figyelt a barátom, akkor a telóján belenéztem az üzeneteikbe. Persze semmit nem találtam. Ezután elmondtam ezt a barátnőmnek, mert rettenetes lelkifurdalásom volt, de ő ezt megbocsátotta, mondván, hogy bárkivel előfordulhat az ilyesmi, meg nem kellett volna elmondania annak idején hogy tetszik neki a barátom, mert akkor ez nem történt volna meg. Én mondtam neki, hogy nem azért csináltam ezt mert nem bízok benne, hiszen tudom, hogy sohasem verne át, hanem mert mindig is egy senkinek éreztem magam a barátom mellett, mindig is úgy éreztem, hogy nem érhetek az ő nyomába. Erre azt mondta, hogy ez nagyon nem igaz, mert én sokkal jobb ember vagyok nála. Megígértem, hogy soha nem fogok többet ilyet csinálni.

Szóval megpróbáltam túllépni a dolgon, és amikor már úgy tűnt, hogy sikerült, akkor megint történt valami. Volt egy nagyon hülye álmom az éjjel: azt álmodtam, hogy megint kutakodok utánuk, de arra már nem emlékszem, hogy találtam-e valamit.

Egyre kevésbé tudok koncentrálni a dolgokra, mert csak Ő jár a fejemben. Egyre inkább úgy érzem, kezdek bedilizni, megőrülni. Mit kezdjek az önbizalomhiányommal, és a beteges féltékenységemmel? Meg úgy általában mi a véleményetek erről a történetről?