Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan változhatnék meg? Nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan változhatnék meg? Nem akarok ribi lenni, de nem tudok ellenállni.

Figyelt kérdés

17 éves vagyok. Eddig egy komoly kapcsolatom volt, aminek tavaly májusban lett vége, és 8 hónapig tartott. Azóta nem találom a helyemet, ide-oda csapódok a fiúk terén, és semmi komoly kapcsolat lehetőség nincs körülöttem. Tavaly nyár óta sikerült hat sráccal lefeküdnöm (az első barátommal együtt eddig 7-nél tartok), smárolni megy egy tucattal, kb., volt köztük osztálytársam, sulistárs, de még vadidegen is, erre nagyon nem vagyok büszke, és szégyellem is. Viszont én olyan típus vagyok, hogy ha bepróbálkozik nálam egy srác, aki tetszik, és vonzz, én képtelen vagyok ellenállni. (Most csak az olyanokra értem, akiket ismerek is, az ismeretleneket mostmár messziről elkerülöm az a két eset miatt). Rengeteg a fiú barátom, akikkel elég közeli a kapcsolatom, tehát én ugyanúgy ölelgetem őket, meg minden, ahogy a barátnőimet is, meg amúgy is sokat lóguk velük. És hát kár lenne tagadnom hogy közülük sokan elég jól néznek ki, és én sem vagyok rossz nő a visszajelzések alapján. És így elég nehéz az ellenállás, ha rámindul valamelyik...

Nem akarok r.ibanc lenni, játszadozni masok érzéseivel meg ilyenek, de úgy érzem, ez genetikailag belém van kódolva, és nem tudom, hogyan változhatnék meg, de mindenképpen szeretnék, nem jó érzés néha azt érezni, hogy egy rohadt r.ibanc vagyok..



2015. febr. 14. 14:40
 1/5 anonim ***** válasza:
75%

Ha ennyire ösztönleny vagy akkor sehogy. Majd kinövöd par ev alatt.

De viszont azalatt annyi sracnak megleszel es olyan hired lesz hogy normalis ferfi bottal sem fog piszkalni.

2015. febr. 14. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
64%

Tedd azt ami jól esik, a te korodban még semmi gond nincs ezzel. Az érzésekkel meg akkor játszol ha szavakkal is bíztatod, ha mondasz neki olyasmit hogy "szeretlek" meg ilyenek akkor csak ő képzel be magának valamit, az pedig benne van a pakliban. De akkor vagy igazán korrekt ha elmondod az aktuálisnak hogy nem akarsz tőle semmi komolyat. Ettől még messze nem vagy ribi.

40F

2015. febr. 14. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
58%
Kimaradt egy "nem" a 2. mondatomból...
2015. febr. 14. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
93%
Mindenkinek van olyan, amikor nehéz ellenállni a kísértésnek, van, amikor nem is megy, de bármikor visszakozót fújhatsz, gondolj erre. Ha már bugyiban vagy, de eszedbe jut, hogy mégse kéne rontani az így sem fényes statisztikádat, akkor is mondhatsz megálljt, hogy inkább előbb szeretnéd jobban megismerni a fiúdat, mielőtt kefélnétek.
2015. febr. 14. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
0%

Nem akarsz az lenni? Ezzel elkéstél, már az vagy...

Senki nem tart fegyvert a fejedhez, hogy feküdj le velük és smárolj. Ez mind akarat és elhatározás kérdése, de ezek nem nagyon vannak meg benned.

Nem vagyunk állatok, hogy az ösztöneink vezéreljenek minket, úgy hogy ezzel nem lehet érvelni. Ide akarat kell, te pedig akaratszegény vagy.

2015. febr. 14. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!