Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit mondjak apukámnak?
"már úgyis megvagyunk tesók, elvileg már nem kell, de ha mégis, akkor volt három alkalma az illetőnek, hogy megtanulja"
Ha legalább viccesek lennének a trollok, de nem.. inkább csak szánalmasak, mert se fantáziájuk, se humorérzékük, se reális élettapasztalatuk..
Hány éves vagy?
Két felnőtt ember párkapcsolatának szerves része a szex. Akár akarnak gyereket, akár nem. (Lényegesen több esetben szeretkeznek úgy az emberek, hogy nem akarnak gyereket.) A szexnek pedig van többféle technikája, van, amit magától, meg innen-onnan megtanul az ember, de van olyan is, amire az ilyen könyvek világítanak rá.
Ha jól értem, 3-an vagytok tesók. De ez egyrészt önmagában nem jelenti azt, hogy nem jöhet még egy, másrészt azt sem, hogy édesanyádék 3-szor lefeküdtek, és az anyukád mindháromszor azonnal teherbe esett.
Sőt, az a természetes, ha nem így történt, mert úgy lesz a szüleid kapcsolata teljesen kiegyensúlyozott és boldog (kivéve, ha valamilyen furcsa módon egyikük sem igényli egyáltalán).
Amennyiben fiatal vagy, természetes, hogy egyrészt undorítónak és taszítónak találod ezt, nem is kell végezned, amíg nincs egy stabil szerető párkapcsolatod, és így gondolsz rá.
Másrészt természetes az is, hogy úgy gondolod, ezt nem könyvből kell kitanulni, de tudnod kell, hogy nem feltétlenül haszontalan fiataloknak sem, ha esetleg olvasnak róla, minimum olyan szinten, hogy a mikéntjével tisztában legyenek. (Mennyire kell vigyázni egy szűz lányra, milyen helyes védekezési módok vannak, és mi nem az, stb.). Felnőtt korban meg, egy házasságban, 3 gyerek után, fárasztó mindennapokkal szinte természetes, hogy kicsit laposabb lesz a dolog, mint fiatalon, amikor mindent, ami csak eszükbe jut kipróbálnak. És olyankor segíthet a könyv, hidd el.:)
Nem kell ebbe belegondolnod, mert tudom, hogy fura érzés lenne, csak fogadd el, hogy ez így van, és így van rendjén.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!