Rossz tanácsot adtam a húgomnak?

Szerintem jól gondolod, én sem szívesen költöznék össze a barátommal addig, amíg nincs bevételem.

20l

Szerintem ők tudják, az ő életük. Te elmondod a véleményed, a döntés az ő kezükben van.

Én még maradibb vagyok ezen a téren, én nem szeretek senki szülejével összeköltözni, nálam max. csak mindketten élünk ketten együtt, vagy maximum más fiatalokkal jöhet szóba. Máskülönben nem költözök.

29N

Szerintem jó tanácsot adtál, viszont kicsit észhez téríteni sem ártana a húgodat.

Nem akarok hangulatromboló lenne, de ha valaki 36 évesen az édesanyjánál lakik, nem akar összeköltözni a társával, de gyereket akarna tőle az tipikus házirabszolga-kereső, aki csak kiszolgálásra vágyik, és egy gyerekkel ezt remekül be tudja biztosítani meg egy fiatal nővel, akinek szinte semmi lehetősége, semmi munkatapasztalata.

A húgod 1 év munkaviszony után friss diplomával, kisbabával nagyot koppanhat, ebbe nem érdemes belemenni.

Előbb össze kellene költözni (igen, ha már a húgod is keres, és nem, nem a szülőknél, hanem külön!!), megismerni egymást igazán, legalább 1-2 évet várni még, aztán gyereken gondolkodni, ha minden jól megy.

Hát figyelj, ha a pasi (és gondolom, az anyukája) bevállalják, elfogadják ezt a helyzetet, akkor miért lenne gond?

Mármint, én lassan másfél éve élek együtt a párommal, ebből a másfél évből most van 1 hónapja, hogy van munkám, de én is egyetemre járok, eddig csak az ösztöndíjam meg a szüleim támogatása voltak az egyedüli anyagi forrásaim. Jó, mi albérletbe költöztünk, de azért az előtt még én is az anyukájánál csöveztem (mert addig ő is ott lakott), mert bár kollégiumban voltam előtte én is, azért onnan mihamarabb szerettem volna elkerülni. Mondjuk, ez nem is egy tudatos döntés volt részünkről, egyszerűen csak így alakult, így volt természetes nálunk.

De a páromnak nem volt, és most sincs vele problémája, hogy az anyagiak nagyobb részét ő szolgáltatja. Tisztában van vele, hogy amim van, azt mind beleadom a közösbe, tudja, hogy azért ez lesz több is idővel, nem is beszélve arról, hogy én mindezt próbálom azzal ellensúlyozni, hogy viszem a háztartást, főzök, mosok, satöbbi. Viszont annak sincs értelme, hogy évekig húzzuk egymás idejét (ami leginkább azért nála szempont, ő most márciusban lesz 30), aztán mikor már VÉGRE nekem is van normálisan fizető munkám, amit teljes állásban tudok vinni, nem csak egyetem mellett félig-meddig, összeköltözünk és kb a második héten meg tudjuk fojtani egymást. Érted a problémát, ugye. Nekünk ez így rendben van, mi ezzel teljesen ki vagyunk békülve, de ha a húgod párjának (anyjának) olyan (leginkább anyagi jellegű) elvárásai lennének felé, amit ő jelen helyzetben nem tud teljesíteni, akkor viszont igazad van.

Én úgy érzem, hogy ezt alapvetően nekik kell eldönteniük, ha nekik belefér, akkor hiába lehet neked objektíven igazad, mégis téves tanácsot adtál neki.

"Végülis így is heti 4 napot ott van, ott alszik, ha úgy van, főz vagy kitakarítja a srác szobáját. Az anyóssal is jóban van.

Csak ezt szerintem nem neki kellene felhozni a srácnak, nem? Mármint ez úgy hangzana, mintha ő akarna mindenáron a nyakukra költözni. Ezt tényleg inkább először a srácnak és az anyjának kellene megbeszélniük, és utána a srácnak felajánlani, nem? :/ "

Ne haragudj, de ez NAGYON nem normális, hogy ő takarítja a srác szobáját és főz! Még ha együtt élnének, akkor is meg kellene osztani a házimunkát, de ez?? A srác van otthon, takarítson ő, és bizony lepje meg ő egy vacsival a barátnőjét a saját házában, ne fordítva! Te jó ég.