Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lányok! Megmagyaráznátok a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok! Megmagyaráznátok a dolgot? Én nem értem.

Figyelt kérdés

Férfi aggyal nem tudom megérteni.


Szóval, adott egy lány, aki szobalányként dolgozott. És adott egy pasi -ez lennék én-, aki egy gazdasági cégnél dolgozik (felsőfokú végzettséggel).

Elkezdenek ismerkedni. Minden szép és jó. Őszintén beszélgetnek stb. A lány mondja, hogy sokat csalódott már a férfiakban, a pasi is elmondta neki a saját történetét (a sok csalódást). A lány kijelentette, hogy ő nem olyan mint a többiek stb.


Randi: nagyon jól alakult. Már az első randi olyan volt, mintha egy pár lettünk volna. Csókolózás, ölelkezés, kézenfogva sétálás.


Majd pár nappal később a lány bedobja az unalmast és szakít.


Facebooknak hála meg tudtam mi történt: megismerkedett egy másik pasival és felköltözött hozzá pestre (1 héten belül). Én is pesti vagyok egyébként... és velem még úgy beszélte meg, hogy jövőre lenne az összeköltözés, ha eljutunk odáig.

Szóval felköltözött pestre, otthagyta a munkáját. Majd a héten látom, hogy a pasi pár héten belül dobta a csajt, a csaj visszaköltözött a szüleihez vidékre. (a munkába már sanszos, hogy nem veszik vissza)


Mi értelme volt ennek?

Sokkal rosszabbul járt így. Nem azt mondom, hogy jobban járt volna, ha engem választ, hiszen ha nem voltak őszinték az érzései, akkor is rosszul járt volna.

Az első dolog, amit nem értek: ha nem voltak őszinték az érzései irántam minek mondta azt, amit? Miért viselkedett úgy, mintha szerelmes lenne belém?


A második dolog, amit nem értek és ez már inkább a lányra vonatkozik: hogy gondolta, hogy feladja a munkáját egy friss kapcsolatért? Érdemes volt ezért beáldoznia a munkáját?


2015. aug. 14. 22:25
 1/9 anonim ***** válasza:
76%
defektes nemes egyszerűséggel
2015. aug. 14. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Tök egyszerű a válasz:játszottak veled.Színészkedni bárki tud.Jaaj,minden olyan szuper,annyira kívánlak,felhívlak egy nap ötször,töröm magam két hétig,aztán úgy leszarlak,hogy örülj,ha köszönök!A legnagyobb férgek ezt csinálják,férfiak is,nők is.Tömören ennyi a magyarázata.Jobb,ha elfelejted!
2015. aug. 14. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Már nem érdekel.


Csak ritkán van olyan, mikor nem hasonló típusú nővel van dolgom. Nagyon ritkán.


Interneten csak ilyen nőkkel lehet ismerkedni?

2015. aug. 14. 22:32
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

Tudom, hogy lányokat kérdeztél, de szerintem sokszor ők se tudják, hogy mit miért tesznek, éppen ezért én is válaszolok.


Szóval, szerintem szimplán annyi történt, hogy a másik hapsi egyszerűen nagyobb dumás volt és "túllicitált" téged. Vannak olyanok, akik hatalmas blődségeket kamuznak csak azért, hogy megfektessenek egy csajt. Szerintem a hapsi biztos valami olyasmit mondott, hogy a csaj az élete szerelme, el fogja venni, gyereket akar tőle stb, és lehet, hogy az anyagi helyzetről is bekamuzott egy 2-3x szorzót. Ha ezeken felül még egy kicsit jobban is néz ki, akkor máris nyert ügye van...

2015. aug. 14. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Csak egyet tudok érteni az előttem szólókkal.

A másik nagyobbat hazudott, ő meg megkajálta és mindezt úgy, hogy ő is lehazudta a csillagokat az égről.

Hidd el, jobban jártál!

2015. aug. 14. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Csak azt tudom elképzelni, hogy nagyon elvakította a másik srác iránti érzés, olyan hatással volt rá.

Van ilyen sajnos, hogy, aki biztos lenne, meg feladja a bizonytalanért. Ismertem egy lány anno, csak máshogy járt, de ő is rosszul döntött.

Sajnálom, de van mikor nem tud a lány/nő racionálisan dönteni. Mert ilyenkor ez valahogy kikapcsol.

N

2015. aug. 14. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Kérdezd meg tőle!

Miért kell találgatni? Egy pár voltatok. Volt szakítás, és deklarátum, hogy nem keresheted többé?


Nekem van itt egy érdekes mondat:

"A lány kijelentette, hogy ő nem olyan mint a többiek stb. "


Rákérdeztél, hogy pontosan miben más?

2015. aug. 14. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
16%
A nők agya nagyjából egy kalauzhal agyának felel meg, élősködő életmódjuk gyakorlatilag arra korlátozódik, hogy próbálnak hozzácsapódni az alfa farokhoz. Az semmit nem jelent, hogy smároltál vele, mert a másik kan bevillant mondjuk egy Ferrarit a te Audiddal szemben, és máris az ő fütykösén lóg a kis kalauzhal az egybites agyával. Aztán 30 éves kor után persze jön az értetlenkedő bamba pofa, amikor két gyerekkel és 50 milliós devizahitellel visszaköltözik anyuhoz, mert az alfa lelépett egy másik, fiatalabb kapcaronggyal. Ha ezzel nem vagy tisztában akkor szerintem a saját érdekedben jobb ha csak prostikhoz jársz.
2015. aug. 15. 00:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
49%

" "A lány kijelentette, hogy ő nem olyan mint a többiek..."



Rákérdeztél, hogy pontosan miben más?"

2022. okt. 6. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!