Nem furcsa, hogy gimiben jobban akartam barátot, mint egyetemen?

Én nem tudom mit csinálok, de hiába látok rengeteg érdekes fiút, nem merül fel bennem, hogy jó lenne valaki. Nem mondanám magam boldogtalannak, intézem az ügyeim és rengeteg az időm, pár dolgot leszámítva azt csinálok, amit akarok. Nem vagyok, már tini, de érett felnőtt se, mert akkor valószínűleg nem így gondolkoznék. :D

Viszont van bennem annyi korrektség, hogy nem hitegetem a másikat a szerelmemmel. Volt egy eset, amikor megismertem valakit neten, nem volt vele semmi baj, szinte tökéletes volt, csak sokat nyavalygott a külseje miatt, amivel egyébként semmi baj nem volt, de azt is nagyon jól tudom, hogy élőben nem ment volna. =(sokat veszekedtünk) Ezt egy kicsit megbántam, azóta soha többé internetes szerelem...

A lényeg a lényeg, hogy annyira úgy érzem, hogy még van időm. Így ezt olvasva ti mit gondoltok?