Miért ítélik itt el sokan azokat a férfiakat és nőket ahol a pár férfi tagja külföldön van a nő pedig itthon és így alapítanak családot?

Én pont ezt csinalom, sajnos nekem nem bírta ki a hazasságom. De van akik évekig gond nélkül így élnek. Mert nincs más választásuk, vagy a szegénység vagy ez. Így legalább a remény megvan ha pár évet kiböjtölnek , hogy aztán jobb életet élhetnek.

Hogy elítélnek minket olyanról nem tudok. Eddig nekem olyat még senki nem mondott hogy ez elítélendő lenne. Ellenben kaptam sok elismerést hogy nem lehet könnyű, és biztatást.

De tényleg nem normális ez a helyzet csakhát sokaknak nincs más választása. Eljön az a pillanat mikor belátja az ember vagy megy az utcára a család vagy ez. Lehetne erről egy könyvet írni mit miért adunk fel , de nincs értelme. Ennél is van rosszabb, csak körbe kell néznünk a nagyvilagban.

Szerintem ők legalább nyíltan felvállalják, hogy a házasságuk nem több, mint egy gazdasági érdekközösség. A férj családfenntartó, a nő gyereknevelő szerepben, de a társ funkció megszűnik. Nincs meg a hétköznapi életközösség, együtt töltött minőségi idő, a napi szintű munkamegosztás, a gyerekeknek az apa távoli és elérhetetlen (nekem az apám nem külföldön dolgozott, csak nagyon sokat dolgozott, és kisgyerekként traumaként éltem meg... semmilyen emlékem nincs róla 6 éves koromtól kezdve és ez még felnőttként is borzasztóan frusztrál!).

Nekem a társkapcsolatnak része a mindennapos intimitás, összebújás, érintés, csók, szex... azok a dolgok, amik hormonálisan is megalapozzák és erősítik a kötődést. Tudományosan igazolt, hogy azok a párok, akik sokszor érintik meg egymást, mélyebben és tartósabban kötődnek egymáshoz. Ha a párom elmegy egy hétre (szerencsére csak évente néhányszor fordul elő), akkor pár nap után már a falat kaparjuk az intimitás hiánya miatt. Nem is csak a szex hiányzik, hanem rettenetesen szeretném megölelni, hozzábújni. A társam, a szerelmem, akivel jó együtt lenni.

Hozzáteszem, szerintem a házasságok jelentős része eleve kiüresedett gazdasági közösség, amiben van anya, meg van apa, de nincs férfi és nő, nem társak. Egymással párhuzamosan léteznek, de nem együtt. Ehhez nem kell külföldre menni.

Szóval én nem ítélem el, de én magamnak nem akarnék ilyen kapcsolatot!

Én csak szimplán nem értem őket, mert az úgy nem kapcsolat, hogy max. havi egyszer, de még ritkábban látják egymást 1-2 napra, amiből a fele tuti elmegy a többi családtagra meg barátokra.

Akkor ítélem el őket, amikor gyerek is van a képben, mert az egészséges fejlődéshez azért kellene az, hogy mindkét szülőjével sokat legyen együtt, nem pedig az, hogy apámat kéthavonta látom, és akkor is b.tat, hogy miért nyaggatom, mert ő pihenne.

Utolsó ezt nem is lehet megérteni, amíg nem vagy ebben a helyzetben. De nem is kell.

Mi választottuk ezt , ez egy döntés aminek következményei lesznek, vannak. Nyilván anyagi döntés és érzelmi is egyben.

Nagyon sok olyan férfit ismerek akik imádják a gyerekeiket, mégis ezt az utat jarják. Elhiheted én lennék a legboldogabb ha több időt tudnék a gyerekeimmel tölteni. De ott az a verzió is hogy hazamegy apuka és halálra dolgozza magát 120000 ft ért, csak aludni jár haza. Feleségét gyerekeit elhanyagolja mert túl fáradt és megcsömörlött, kiégett a munkától. Lehet választani...

Hiszen ahány ember annyi féle élethelyzet, senki nem tudja miken ment keresztül a másik, és mért döntött úgy ahogy. De nem is kell megérteni mert ez az ő döntése, amit abban a pillanatban jónak vélt. Az idő majd eldönti hogy jó döntés volt vagy rossz.