Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan segíthetnék az exemnek,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan segíthetnék az exemnek, hogy rendbe hozza az életét? Van értelme még támogatnom őt egyáltalán?

Figyelt kérdés

2,5 évig voltam együtt életem nagy szerelmével, ebből 1 évet együtt is laktunk. Ezalatt az idő alatt 2 lánnyal is megcsalt, másodszorra már viszont nem tudtam neki megbocsátani, nagyon csúnya sírások, veszekedések, ordibálások közepette váltunk el. Miután különköltöztem tőle, még egy hónapig hívogatott, könyörgött, hogy bocsássak meg neki, aztán végül feladta, és végre "csend" lett. Beletartott egy fél évbe mire továbbléptem, de örülök, hogy sikerült.


9 hónap telt el a szakításunk után, amikor felhívott telefonon, és sírt, hogy neki szüksége van rám mert az édesanyja meghalt. Nem igazán tudtam kezelni a helyzetet, de azt hiszem minden tőlem telhetőt megtettem, találkoztam vele, vigasztaltam, ott voltam mellette a temetésen is. Elmondta, hogy nem maradt senkije a szakításunk után, felszínes barátai vannak, akikkel szabadidejében piálnak, hetente több napig részeg, otthagyta az egyetemet és a munkahelyéről is nemrég kirúgták. És most az anyukáját is elvesztette... Mondtam neki, hogy ha beszélgetni szeretne valakivel a későbbiekben, rám számíthat, szívesen meghallgatom barátként. Ennek már 8 hónapja.


Azóta vagy részeg vagy nőzik. Próbáltam rá hatni, hogy ez így nem élet amit csinál, szedje össze magát, de meg sem hallotta. Ha iszik, akkor hajnalban hívogat, ha józan akkor a nőkről mesél nekem akikkel lefeküdt, vagy akiket be akar fűzni, tanácsokat kér ezzel kapcsolatban stb. Undorító hallgatni is, amiket csinál szegény lányokkal. Szeretném, ha lenne egy normális barátnője akit megbecsül, és akivel boldog, de ő "ki akarja élni magát" azt mondja 2,5 évet kell bepótolnia végre. Nekem ez rosszul esik, mert én nem azt érzem, hogy elvettem ennyi időt az életéből, hiszen az alatt rengeteg csodás dolog történt kettőnk között.


Nem akarom hallgatni a meséit, folyamatosan idegesít, ezzel megnehezíti az én életem is úgy érzem. De mégis szeretnék neki segíteni, hogy rendbe hozza az életét, mert sajnálom őt nagyon, csak egyelőre nem tudom hogyan tehetném, ha ő saját maga nem akarja. Viszont folyton keres, azt mondja, ha én nem lennék mellette, akkor már öngyilkos lett volna. Én már csak az anyukájára való tekintettel foglalkozom még mindig vele, mert nagyon csodálatos anyuka volt, és biztos elszörnyedne, ha így látná a saját fiát.


2015. dec. 26. 13:48
 1/8 anonim ***** válasza:
73%
Nem olvastam el De a kérdésre válaszolva. Nem neked Kell rendbe tenni az exed életét hagyd a francba és élj boldogan!
2015. dec. 26. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Én elolvastam, és egyet értek az első hozzászólóval.
2015. dec. 26. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Neki kell magának segítenie. Ajánl neki egy jó pszichológust. Meddig fogod ezt a huzavonát csinálni vele? Össze nem akarsz vele jönni csak emiatt, majd fél év múlva vagy egy év múlva könnyebb lesz ismét "elválni"? Ugyan.
2015. dec. 26. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Az eletben a legjobb segitseg sok embernek ha nem segitesz igy kenyszeritve az illetot hogy vegye kezebe a sajat eleteert valo felelosseget.

Tipp tilsd le mindenhonnan enged el min 5 evre addig ne is nezd mi van vele

LEPJ tovabb alkesz csajozo pasi ki a fenenek kell? ennel 100x jobbat talals z

2015. dec. 26. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
mindkettőtök életét úgy hozod rendben, hogy elválnak az útjaitok
2015. dec. 26. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
34%
En se olvastam el de ha 1 ev utan osszekoltozol meg 2 evet eleted nagy szerlemenek hivsz, akkor inkabb a tini kategoriaba kellett volna irnod.
2015. dec. 26. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Huhh, én is éreztem így egy férfi iránt, aki 15+ évvel idősebb nálam. Mondjuk mi nem is voltunk együtt, mert nem bírtam elfogadni az ötletet eleitől fogva. De nagyon rossz volt nézni, hogy megy egyre inkább tönkre. Én csak imádkozni tudtam érte, hogy jöjjön meg a jobbik esze, mert bármit javasoltam, ajánlottam, azt mondta neki az nem jó (munkahely), meg hogy ne tanítgassam én őt, max ha több élettapasztalatom lenne (ne igyon annyit, stb.). Szerencsére összeszedte kicsit magát, már jobb helyzetben van, felvették PhD-ra, átköltözött másik lakásba a városba, így már nem kell minden nap tűrni a füves lakótársát, pár hónap múlva meg állást is kapott az egyetemen. Bár nem sokat segítettem én neki, szeretem és kötődöm hozzá, ezért nagyon tudok örülni amikor ezeket a jó híreket adja.


Neked sem tudok sajnos hasznos tippet adni, mivel tudom, hogy a makacs, önfejű, magányos férfiakkal nehéz (apám is ilyen, vele sem tudok mit kezdeni sajnos). Talán annyit, hogy ha tudsz olyan tulajdonságát ami nagyon értékelendő, vagy valamiben jó, akkor próbálj nézni te is valami munka után, ajánlani neki olyan tevékenységeket, társaságot, ahol hasznosnak, értékesnek érezze magát. Meg gyűzd meg, hogy ő is értékes, és kár így élnie.

2015. dec. 26. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 omba ***** válasza:
100%

Talán annyit elmondhatnál neki, :

"csodálatos anyuka volt, és biztos elszörnyedne, ha így látná a saját fiát." - de különben meg... nem lehet mindenkin segíti.



Egyébként, meg ha a ti 2,5 éveteket üresnek és fölöslegesnek érezte, akkor finoman szólva is ordas nagy bunkóság, hogy tőled vár bármi támogatást.


Nem lesz öngyilkos, azon ne aggódj.

2015. dec. 26. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!