Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tetszhetek neki?

Figyelt kérdés

Szilveszterkor egy házibuliban voltam. Nagyjából 20an voltunk, négy ember kivételével mindenkit ismertem. Az egyik ismeretlen egy nálam 2 évvel idősebb (20) srác volt. Az este/éjszaka folyamán többször is beszélgettünk, odafigyelt arra amit mondtam, érdeklődött, viccelődött. Én ottaludtam, ő hazament (én másik településen lakok). Aznap reggel bejelölt. Megnéztem, és az általa nem ismert emberek közül csak engem jelölt be, pedig mindenkinek a nevét tudta, volt egy csoportunk Facebookon a buli miatt (ki mit hoz, mikorra menjünk stb.). Több mindent is lájkolt, amit az utóbbi időben posztoltam, délután meg rám is írt, estig beszélgettünk. Ennyiből úgy gondoltam, van némi esély rá, hogy bejövök neki, de annyira azért nem ismerem a pasikat... Plusz a buliban sem közeledett nyíltan, szóval most tanácstalan vagyok.

Nektek mi a véleményetek?


18L



2016. jan. 2. 01:00
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Talán a buliban azért fogta vissza magát, mert nem akart neked azzal kellemetlenséget okozni, hogy utána mindenki kettőtökről beszéljen. Mert ha ismerkedni akar veled, az kettőtökre tartozik, nem a bulitársaságra.
2016. jan. 2. 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim válasza:
100%

Mindenképp szimpatikus vagy neki.

De derítsd ki, hogy mit akar pontosan : )

Bár ha a maga rendjén megy a dolog, akkor is kiderül előbb-utóbb :D

Ha neked is bejön, akkor meg hajrá.

2016. jan. 2. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim válasza:

Biztos,hogy tetszel neki!

Próbálj vele többet beszélgetni stb. Ha ő nem kezdeményez akkor kezdeményezz te!

Előbb utóbb biztos,hogy szerelmet fog vallani ha szeret.

2016. jan. 2. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Találkozzatok! Beszélgessetek!A szimpátiáját már kimutatta!
2016. jan. 2. 01:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Gondoltam elmondom, hogy azóta összejöttünk. :)

Köszönöm mindenkinek, aki válaszolt! :)

2016. jan. 15. 17:33

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!