Ha egy férfitől megkérdezik, miért lakik még majd' 30 évesen vagy afelett a szüleinél, miért mindig az a kifogás, hogy nem akar egyedül albérletet fizetni?

A mai társadalmi és anyagi helyzetben miért bizonygassa havi 40-50e Ft-os felárért azt, hogy képes önállóan is élni? A szüleit ismeri, szereti, évtizedes rutin van abból, hogy hogyan alkalmazkodjanak egymáshoz, és hogyan osszák meg a munkát egymás között. Ha haverokkal, ismerősökkel, vagy pláne, ha idegenekkel megy albérletbe, úgy a nyakába vesz egy csomó felesleges kiadást, olyan kompromisszumokat kell megkötnie, amiket nem akar, és olyan konfliktusokat generál, amikre semmi szüksége nincs. Ilyen helyzetben nem logikusabb maradni a szülői háznál, a fennálló rendszerben, és spórolni vele nem kevés pénzt?

(Visszafordítva a kérdést amúgy: miért kell azt feltételezni, hogy aki a szüleivel él, az amúgy nem képes önállóan ellátni magát, fenntartani egy lakást, vagy épp nem lenne képes normális párkapcsolatban normális páros életet kialakítani, ha úgy alakulna a helyzet? )

Ez panelban gázos azért. Két négyzetméteren együtt élni a családdal, akik lassan már idős emberek.

De kertes házban a férfi húz fel magának egy kis zuhanyfülkét meg esetleg egy előteret, rak egy ajtót a szobájára és megvan a külön lakrész. Még mindig hasznosabb, mint a külön albérlet fizetése.

Lazyjones

Hát persze, hogy jobb anyunál, olyan kényelmes, olyan jól megszoktad már, h a szennyes gatyád felszedi utánad a földről és beteszi a mosógépbe, egy lakótárs nem tenné ezt meg. Ha napokig halmozod a mosatlan edényt, 2x szól, utána az ágyadba borítja az egészet. Anyu ilyet sose tenne, ő szépen elmosogat helyetted még akkor is, ha hullafáradt, mert te vagy az ő kicsi fia.