Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Elviselnétek ilyet a párotoktó...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elviselnétek ilyet a párotoktól vagy ezt tapasztalván menne a levesbe, és inkább kitennétek a szűrét?

Figyelt kérdés

Arról lenne szó, hogy nagyon kevés szeretetet kapott eddig, és ezért nem nagyon tudja, hogy kell kezelni az ilyesmit. Ez alatt olyanokra gondolok, hogy mikor a kapcsolat mondjuk elér arra a szinte, hogy még nem tudtok mindent a másikról meg nem vagytok régóta együtt de már átléptétek azt a határt, hogy tartasz a másiktól, és mersz őszinte lenne, őszintén cselekedni, megnyílni maximálisan. Maga amit el kellene viselni az az, hogy néha sírás formájában törne ki belőle, mikor meghitt pillanatba kerültök az, hogy nem tudja, hogy kezelje a szereteteket és sírna úgymond de lényegében a boldogság játszik közre ebben, hogy sír. Plusz egyéb dolgok, hogy könnyen meg lehet hatni aprósággal is, ami pusztán kedveskedés felé, akkor ugyan ez a fentebb említett reakció történne.


Rémisztő nagyon ez, vagy létezik olyan nő aki ezeket tudná tolerálni?


2016. jún. 14. 23:31
 1/10 anonim ***** válasza:
59%
A párom ilyen volt a kapcsolatunk elején, de csak azért tudtam tolerálni, mert közben már járt pszichológushoz. Én egyedül nem tudtam volna mit kezdeni a helyzettel, neki kellett megtanulni felnőni, férfiként viselkedni. Szerencsére sikerült neki.
2016. jún. 14. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Mi köze ehhez ahhoz, hogy ki mennyire viselkedik férfiként?
2016. jún. 14. 23:37
 3/10 anonim ***** válasza:
Hát ha valaki nem tudja kezelni azt, amit a párja nyújt, az nem éppen férfias... átéltem párszor, olyan érzésem volt ilyenkor, mintha az anyja lennék.
2016. jún. 14. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 cukilányka 0.0 ***** válasza:
Egy jó bableves sose rossz.
2016. jún. 14. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Ez még mindig jobb, mint a fapofa. Ha valakit komolyan veszek, nem élek vissza azzal, ha elérzékenyül. Valahol el kell kezdeni. Ha ő csak így tudna közel engedni, de nekem ő fontos, akkor nem baj. Az viszont rosszul esne, ha e miatt nem engedne magához közel, mert szégyellné a könnyeit és ezért inkább közömbös lenne. Inkább sírjon. Ettől még lehet férfias, lehet élsportoló is.N
2016. jún. 14. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Nem jön be a túlzott érzelgősség.
2016. jún. 14. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Siman belefer. Jobb , mint az erzeketlen ferfi.

N

2016. jún. 15. 01:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
52%
Nincs olyan nő, aki tolerálná, hogy egy férfi rendszeresen sírva fakad.
2016. jún. 15. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Társadalom által felállított hülyeség hogy a "férfiak nem sírnak". De igenis sírnak, meghatódnak, ragaszkodnak, szeretnek, és sokkal több dolog érinti őket is érzékenyen mint mi nők gondolnánk vagy mint amennyit kimutatnak.


Én biztosan meglepődnék, de tudnám tolerálni és igyekeznék segíteni a páromnak amíg megszokja hogy ilyen is van, őt is lehet szeretni és megtanulja jobban kezelni a helyzetet.


A párom is érzékenyebb férfi és rengeteg szeretetre van igénye viszont én ennek vagy a dupláját vissza is kapom tőle. Láttam már sírni, meghatódni is, láttam a féltést a szemében és a véget nem érő szeretetet. Sírta el magát beszélgetés közben, pityeredtünk el mindketten búcsúzáskor, vagy ha nagyon hiányzott a másik. (távkapcs.) Én ezért nem nézem le, ő sem engem. Ebből csak tudom hogy szeret, kötődik hozzám és szüksége van rám.


Így is fel lehet fogni.

21L

2016. jún. 15. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Nem volt arról szó, hogy állandóan sírna.
2016. jún. 15. 10:38

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!