Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ebben a helyzetben maradnátok...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ebben a helyzetben maradnátok kapcsolatban vagy inkább befejeznétek?

Figyelt kérdés
23F vagyok, és most 2 és fél éves az első komoly kapcsolatom. Már előtte is sok lánnyal kavartam és sok lányt megismertem, volt egyéjszakás is, de hosszabb távú nem. A gond az, hogy mára oda jutottam, hogy nem tudom elképzelni tovább az életem vele méghosszabb távon, csak max pár hónap/fél év, mert rájöttem, hogy nagyon más az értékrendje, másképp látja a világot, nem vagyok teljesen boldog melette, nem tudom megfogalmazni, de érzem, hogy valami hiányzik az egészből, nem érzem azt, hogy mellette fejlődnék bármilyen szinten is, és hogy előre vinnénk egymást, vagy lehetnének közös céljaink. Ennyi röviden. Viszont az van, hogy a szex minden téren és vonatkozásban rendkivül jó. Mindent meg tudtunk adni egymásnak eddig nagyjából(nekem volt 1-2 dolog amiben nem volt benne, pl nyelvre élvezés), mindenki vágyát teljesíteni tudtuk, ment jól a kommunikáció, mindent meg tudtunk beszélni és valahogy fizikailag is passzoltunk odalent. A józan eszem azt mondja, hogy fejezzem be ha nem tudom elképzelni tovább, de bennem van az, hogy ilyen jó szex többet senkivel nem fog lenni, vagy ha igen, akkor nem lesz hajlandó dolgokra, pl orál stb. És ezért befejezném de nagyon rossz érzés, hogy ezt a szexet lehet többet nem kapom meg. Persze lehet, hogy még ennél jobb is lehet a következővel, de lehet, hogy nem. Ti mit tennétek?

2016. aug. 23. 10:34
 1/10 anonim ***** válasza:
73%
Tehat, osszefoglalva, azert felsz elhagyni valakit, mert mi van ha nem talalsz mast akinek a szajaba elvehetsz? Gratulalok. Hagyd el szerencsetlen lanyt, ismeretlenul is jobbat erdemel ennel az ertekrendnel.
2016. aug. 23. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Gratulálok ha neked ebből ez jött le. Ha tudnál olvasni, akkor megértenéd, hogy minden JÓ volt a szexben. Csak leírtam, hogy minek örültem volna még, de az soha nem volt probléma senkinek, hogy nem történt meg.
2016. aug. 23. 11:09
 3/10 anonim ***** válasza:

magyarán csak azért maradnál meg jo a szex vele ???

hát ez elég szar indok


én befejezném mert bárkivel lehet jó a szex ha megfelelően kommunikáljátok le ...

ellenben a értékrendi különbség már sokkal nehezebb dolog

2016. aug. 23. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
48%

"A józan eszem azt mondja, hogy fejezzem be ha nem tudom elképzelni tovább, de bennem van az, hogy ilyen jó szex többet senkivel nem fog lenni, vagy ha igen, akkor nem lesz hajlandó dolgokra, pl orál stb." - tessek itt a kerdesed lenyege osszefoglalva, kiemelve, a te szavaid nem az enyemek.


*lesz. Nem fog lenni. Ha mar az olvasasnal, irasnal tartunk.

2016. aug. 23. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Kérdező most mégis milyen választ vász tőlünk?

Mi itt a kérdés?

Azt, hogy hagyd ott, mert más az értékrendje és nincs jövőtök?

Vagy hogy maradj vele mert a nyelvére kenheted a cuccost?

Ezt a kérdést magadnak kellene megválaszolnod....

2016. aug. 23. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Én befejezném a helyedben a kapcsolatot.


Volt olyan exem, akivel csak a szex működött igazán, de az nagyon. De egy őszinte kapcsolathoz ez nem elég.


A jelenlegi párommal (ha _csak_ fizikailag nézed) nem olyan jó a szex, mint anno, mert más tapasztalatai, más adottságai vannak.

De tudod, mi a jelenlegi párommal nem is szexelünk. Szeretkezünk, ami az exemmel soha nem történt meg. És ez érzelmileg sokkal többet ad hozzá - lehet, hogy az orgazmus nem mindig olyan kirobbanó, de sokkal jobban feltölt az, hogy kölcsönösen okozunk örömet egymásnak, és nem csak fizikailag, de lelkileg is élvezzük az együttlétet.

Ilyen szempontból _sokkal_ többet ér, mint bármilyen oltári szex. És nem cserélném el semmiért.

2016. aug. 23. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Szerintem probalj vele beszelgetni, mit tervez a jovoben, mit terveztek kozosen, talan minden rendbe jon.
2016. aug. 23. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Nálunk is szeretkezés volt mndig, nem csak szex. Csak az utóbbi hónapokba kezdett szexbe átmenni, amióta nem tudtam már úgy tekinteni rá, ahogy addig.
2016. aug. 23. 13:26
 9/10 anonim ***** válasza:

fiatalok vagytok még, van időtök is, meg egy csomó másik ember, akik közt lehet válogatni, próbálkozni. mindketten találtok másokat és elég keresgélés után találhattok olyat is, akivel ugyanilyen jó, vagy még jobb is lesz mind a szex, mind a kapcsolat többi része. elég kézenfekvő a többiek válasza, hogy hagyd a fenébe és keress mást. működhet is, de sajnos túl nagy divat is, hogy csak úgy cserélgetjük az embereket, ha nem működik valami, ahelyett, hogy igazán megpróbálnánk tenni érte, hogy megoldjuk. ugyanakkor vannak, akik meg túlságosan benne ragadnak menthetetlen kapcsolatokban. szóval meg kell érezni a határt, hogy mi az, amit még meg lehet/érdemes tenni a kapcsolat megmentéséért és honnantól biztos, hogy menthetetlen és akkor el kell engedni.


ha alapvetően jó a kapcsolat, csak vannak gondok, akkor mindenképpen érdemes próbálnod megmenteni, javítani rajta, mielőtt végleg lemondanál róla. mindenképpen a kommunikációval érdemes kezdeni és megbeszélni vele, hogy miért nem mennek jól a dolgok, megkeresni, hogy mitől lehetne jobb és megpróbálni elérni. ez pedig nem megy a másik nélkül. esetleg akár egy pszichológust, párterápiát is érdemes lehet megpróbálni, hogy sikerüljön közös nevezőre jutni, mielőtt csak úgy kiszállsz a kapcsolatból. a szakítást érdemesebb lehet akkora tartogatni, ha már teljesen egyértelmű, hogy ez a kapcsoalt nem működhet hosszú távon - akkor viszont nincs értelme tovább húzni, csak azért, mert kényelmesebb, mint kockáztatni.


tehát most a szex nagyon jó vele, de más téren nem elég érdekes, tartalmas a kapcsolatotok és nagyon eltér az értékrendetek. ez így nem egy jó alap a tartós kapcsolatra. viszont, ha a szexben jól működik a kommunikáció, akkor lehet, hogy másban is tudnátok kommunikálni és pl megbeszélni, hogy másban miért nem mennek elég jól a dolgok. lehet, hogy csak azért érzed így, mert túlságosan szexközpontú a kapcsolatotok és azon kívül mást nem, nem eleget, vagy nem elég változatosan szoktatok csinálni.


több mint két éve együtt vagytok, ilyenkor nagyon sok kapcsolatnál eljön az unalom, megszokás, belefáradás. ahhoz, hogy tartósan jó legyen egy kapcsolat, kellenek benne kihívások, kell egy kis küzdelem, fel kell szítani a tüzet, hogy fennmaradjon. kell a nőnek, hogy egy kicsit udvaroljon a férfi, még mindig meg akarja hódtani, el akarja csábítani, ne csak lezsírozott kész tény legyen, hogy úgyis együtt vannak, megy a szex is. szoktál neki virágot vinni, kedveskedni, elhívni randira, romantikus programokat szervezni akár szex helyett is, de minimum előtte? ugyanígy kell egy kis játék, kéretés, kacérkodás, csábítás a nő részéről is, hogy ne unalom szex legyen a jellemző, hanem maradjon egy kis izgalom és változatosság a kapcsolatban. meg a mindenféle változatos és érdekes programok, beszélgetések és témák sem ártanak.


az eltérő értékrend és érdeklődés lehet komoly probléma, de ha nem annyira tér el, vagy sikerül azért közös pontokat találnotok, akkor kezelhető és akár nagyon stabil kapcsolat is épülhet eltérő nézetekre is, ha ennek ellenére is megvan a kapcsolat alapját jelentő összhang és egyetértés. nektek azt kellene kiderítenetek (vagy kettőtöknke, vagy külső segítséggel), hogy meg tudjátok-e még találni az összhangot és fel tudjátok-e újra tölteni tartalommal a kapcsolatot, hogy hosszú távon működhessen. ha eddig működött, akkor azért talán annyira nem reménytelen a dolog, csak az a kérdés, hogy mit tudtok vele kezdeni. meg persze, hogy akartok-e erre időt és energiát áldozni?

2016. aug. 23. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Sokszor leírtam már. Nekem közel 50 kapcsolatom volt. Csupán azért, mert azt a nőt kerestem, aki MINDEN tekintetben, az élet MINDEN területén a partnerem, társam tud lenni. Akit szeretek, akiit imádok, és akinek én vagyok a legfäszább csávó széles e világon.

Szerintem csak így érdemes.

2016. aug. 30. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!