Miért hiszik azt sokan, hogy a képek alapján nem lehet megítélni másokat társkeresőn?

Az a baj, hogy ez a Doktor Houseban ugyan működik, a valóságban viszont könnyen tévútra vezethet. Kialakult az a hit, hogy az első benyomással mennyi mindent meg lehet tudni egy emberről, na de ezt az emberek is felismerték és elkezdték direkt úgy alakítani az első benyomást, hogy jót higgyenek róluk, miközben nem is jók. Magyarul szándékosan félrevezetnek, a nagyokos megítélő meg úgy benyalja, mint a sicc. Aztán vannak olyanok, akik nem mozognak olyan jól ebben az elsőbenyomás-dologban, nem sikerül nekik kellően megmutatniuk, milyenek is valójában. Náluk az első benyomás rosszabb lesz, mint amilyenek igazából, a nagyokos pedig lemarad egy rendes emberről esetleg, mert úgy gondolja, majd három másodpercnyi képnézégetés után már eléggé ismeri.

Szóval csak óvatosan ezzel a megítélősdivel.

Igen, rengeteg minden látszik egy képen. Például, hogy kiszedi-e a szemöldökét, jár-e szolizni, követi-e az aktuális trendet, milyen árkategóriájú ruhákat hord. Van, akinek ez fontos, másnak meg inkább az, ami nem látszik egy képen.

Tény, hogy nem vagyok 18 éves (sokszor úgy érzem, hogy szerencsére, mert aminek a mostani fiataloknak meg kell felelniük, az egy rémálom), de nekem egy fotóból nem jön le az, ami számomra fontos, hogy például hogyan tudunk együtt létezni. Tudunk-e közös célért dolgozni, tudunk-e esténként beszélgetni, vagy akár csak jókat hallgatni, tudunk-e kézen fogva sétálni, az avart rugdosva, tudok-e neki olyan ebédet főzni, ami után mind a tíz ujját megnyalja, és ha igen, megköszöni-e, vagy csak tudomásul veszi, hogy ez a dolgom, elveszi tőlem a szatyrot, amikor a piacról hazacipelem a krumplit és a hagymát, olvasta-e a kedvenc könyveimet, és meg lehet vele beszélni, hogy miért tetszett, és még millió dolgot fel tudnék sorolni, ami nekem sokkal fontosabb, mint a kiszedett szemöldök.

Nekem társra van szükségem, nem egy dísztárgyra a kanapémon.

Én azt nem értem, hogy akik nem fotogének (pl. én) vagy a genetika nem volt velük annyira kegyes, miért dőlnek a kardjukba, ha nem jön össze semmi vagy csak néha vmi vagy miért hisztiznek?

Mindenkinek a saját terepén kell ismerkednie. Rólam olyan 200 képből 1 sikerül jól, pedig nem vagyok ijesztő. :D A fotó az embert nem adja vissza, arra marha jó, hogy kreálj köré egy fikciót.

"Utána a ruhái, itt is be lehet lőni az árkategóriát, az életfelfogását (kényelmes vagy divatos) esetleg a munkakörét.

Aztán persze a háttér, bútorok, azoknak a megjelenése, emberek a képen, állatok a képen, vagyontárgyak a képen, hobbi a képen. "

Szóval ha készítek egy képet, aminek a hátterében egy 20 milliós kocsi áll, akkor azt hiszed rólam, hogy felső vezető vagyok, és milliomos?

közben meg lehet, nem is enyém az autó, vagy el vagyok adósodva a következő 35 évre!

Egyébként, sok jó dolgot mond a kérdező, csak szerintem rosszul közelíti meg. A háttérből pl arra lehet rájönni, hogy kupi vagy rend uralkodik (képes volt-e a kép kedvéért rendet rakni legalább, vagy arra is lusta volt?). Aki meg mondjuk autókkal fotózkodik, lehet szimplán úgy gondolja hogy "minden nőnek ez kell", de lehet csak szenvedélye az autók. Sokszor a meztelen felsőtestüket mutogató pasik szintén úgy gondolják, hogy manapság ez kell a nőknek, vagy ezt akarják értékként azonosítani. (Gondolom így van ez a csöcskidobós nőkkel is, csak őket nem látom annyit.) A ruhákból meg látszik az igényesség, hogy egy többéves bolyhos pulcsi van rajta elnyűtt mackónadrággal, vagy esetleg egy farmer inggel.

Satöbbi, satöbbi.

Nem fotogén srác újfent!

Igen! Lehet h igazad van, de bennem pl van egy alapveto para is a netes tarskereses tekinteteben. Ez pedig a felrevezetes veszelye. Ezert nem is veszem tul komolyan ezt a lehetoseget az eletemben. Raadasul nagy a faszi tulkinalat a piacon. XD