Hogy lehet hogy valaki teljesen jól el van egyedül is?

A párkapcsolat olyan, mint a drog, aki egyszer rákap a "szerre" azt általában nehéz leszoktatni róla és tünetei vannak, ha nem kapja meg a narkóját, és később is könnyen visszaesik, mert szereti azt a kellemes kis langyi-bangyi érzést, hogy ő fontos, ő tökéletes, őt szeretik, a párkapcsolat ezt a hamis biztonságot adja.

Nem szabad elkezdeni, aztán ennyi, én 15 évesen már azt válaszoltam mindenkinek, hogy barátnő csak a hülyéknek kell, és nekem sosem lesz, most vagyok 29 és persze azóta sem volt.

De sajnos abban, hogy hogyan jöhet le valaki, aki egyszer beállt a cuccra, szerintem sehogy, esetleg ha nagyon-nagy csalódás éri, az kijózaníthatja, hogy milyen ordas nagy hazugság is a "szerelem" de sajnos a többség az örökre a mókuskerékben marad...

Én biztosra megyek, és egyedül is teljes életet élek úgy mellékesen. Társnak meg akárki nem jó. Nem illik mindenki mindenkihez. Én nem vagyok kapcsolatfüggő, talán ezért nem érzem azt, amit te. Próbálj ezen elindulni, aztán hátha meglesz a megoldás is.

Különben meg a jóakaró rokonok eleget nyaggattak azzal, hogy mikor lesz valakim, mikor lesz gyerekem, kivel jöjjek össze, szóval talán ez is segített abban, hogy egyedül is megtanuljam jól érezni magam, már csak dacból is. :-)

Többnyire az a titka, hogy nem magányos, és van, ami kitölti az életét.

Tehát vannak barátai, akikkel el tud menni bulizni, moziba, stb. És ha éppen egyedül van, akkor se ér rá keseregni, mert csinál valami hasznosat. Ez utóbbi aztán bármi lehet tényleg, a sziklamászástól a hörcsögtartásig. Annyi a lényege, hogy ő élvezze, és szívesen csinálja.

Ők azok az emberek, akiknek jellemzően azért sincs kapcsolata, mert nem ér rá. Azt meg belátja, hogy ha kéthetente találkoznak fél órára, az nem kapcsolat senkinek.

A magány nem kapcsolat kérdése sajnos. Házasságban, kapcsolatban élők is éreznek mardosó magányt plusz bűntudatot, amiért magànyosak a párjuk mellett.

Egyedül lenni ijesztő, de én utóbb már élveztem, hogy nem kell alkalmazkodnom és azt és úgy csináltam, amit és ahogy akartam. Minden napban próbáltam meglátni a jót. És akkor is elmentem tàrsaságba, amikor nem volt kedvem és végül mindig jókedvem lett.

Akkor jön valaki az életünkbe, amikor szükségünk van rá. Én nagyon magányos voltam, de nem akkor jött, amikor mindennél jobban akartam, hanem amikor meghalt a testvérem és az anyukám és nem is érdekelt már, hogy van e kapcsolatom és örültem, hogy egyedül gyászolhatok és úgy élhetek, ahogy akarok.

Azt hiszem, hogy az volt a dolgom, mielőtt megkaptam őt, hogy megismerjem magam.

Egy másik ember nem tudja meggyógyítani a magányt teljesen. Ahhoz te is kellesz...

Valami ilyesmi...