Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ezt az egy dolgot nem értem a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezt az egy dolgot nem értem a párkapcsolatokban (hosszú). Kérhetnék véleményeket, tapasztalatokat?

Figyelt kérdés

Az eddigi két, pár hónapos kapcsolatom alapján, illetve az ismeretségi körömből adódóan megdöbbentett, hogy ez miért van így némely esetben.


Én általában olyan típus vagyok, aki igyekszik a lány kedvében járni, kedveskedik neki, jól elbeszélgetünk, járunk moziba, múzeumba, egyéb helyekre stb. (Nem elkényeztetem, nem estem túlzásokba, csak szeretem látni, hogy boldog.) Egyszer meg is kaptam, hogy túl rendes vagyok, meg, hogy miért ölelem át, miért érdeklődöm ennyire.


A másik dolog: ismerőseim körében egyre többet tapasztalom, hogy a "kényelmi kapcsolatok" a mérvadók. Értem ez alatt azt, hogy folyton veszekednek minden héten, valami kicsiny, jelentéktelen okból (kié legyen a több étel, vagy anyagiaskodnak egymás felett, úgy mond "hatalmi harc" alakul ki egymás között), de valahogy együtt élnek évek óta és látom rajtuk, hogy nem érzik jól magukat a kapcsolatukban. Szerintem nem ez az egészséges párkapcsolat definíciója.


Egy párkapcsolat (szerintem) a kölcsönös megbecsülésről, az egymás iránti szeretetről, és nem arról szól, hogy mikor keressünk valamit amibe beleköthetünk a másikba.


Persze, mondhatnátok, hogy kifogtam az eddigi barátnőimmel...csakhogy sok helyen látom ugyanígy, hogy nem becsülik meg egymást, mégis együtt vannak. Úgy értem, miért húzzák egymás idejét?

Pl.: egyik ismerősöm barátnője szeretne gyereket majd egyszer, de ő bojkottálja az egész témát, se család, se gyerek, semmi. Akkor mégis 5 év kapcsolat után mit lehet elvárni ettől? Mi lesz belőle a jövőre nézve? Annyira elkényelmesednek az emberek a kapcsolatukban, hogy egymásért már nem tesznek meg semmit, de azért megbántják a másikat? Miért vannak még együtt?


Ne vegyétek általánosításnak a fent leírtakat, csak az eddig látottak, tapasztaltak alapján erre lettem figyelmes. Csak kicsit úgy éreztem, hogy ki kell adnom magamból, most, hogy szakítottam a második barátnőmmel (könnyelmű volt egy kissé).


25F



2016. dec. 26. 16:00
 1/3 anonim ***** válasza:

nagyon sok pár azért van együtt mert azt hiszik nincs jobb, félnek egyedül lenni stb...


ezen nem kell csodálkozni, szerintem mindig is így volt. szomorú, de ez van. :D

2016. dec. 26. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Egyszer meg is kaptam, hogy túl rendes vagyok, meg, hogy miért ölelem át, miért érdeklődöm ennyire.


Ennek oka lehet például a bizalmatlanság.Az emberek sok rosszat látnak a kapcsolatok terén is és ha már az ő párjuk kedvesebb az átlagnál, akkor feltámad bennük a gyanakvás, hogy vajon miért?

Másrészt az emberek többsége vagy rideg, vagy ál kedves.Ennek tudatában szintén sejthető a gyanakvás.


Amit alább írtál, annak lehet oka, hogy ebben az országban túl régóta tart a nyomor, anyagi nehézségek árnyékolják be sokak életét, párkapcsolatát.Sokan belefáradnak.És ahogy mondani szokás, ha a szegénység belép az ajtón, a szerelem kirepül az ablakon.

2016. dec. 26. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Áhá, szóval nyálgép vagy. Pontosan ezért dobtak engem eleinte párszor.


Aztán váltottam. Egy igazi köc..sög vagyok néha, keményen beoltom a lányokat. Aztán belül szégyellem magamat néha :D de sajnos annyira jól működik, hogy muszáj csinálnom ezt a rideg szemétláda férfi stílust.


Pedig értelmiségi lányokról van szó...

2018. jan. 17. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!