Lányok, ha egy full gazdag pasival találkoznátok (aki nem tetszene) és felajánlaná hogy eltartana titeket, nem kellene dolgozni, de minden perverz vágyát teljesítenetek kellene, akkor összejönnétek vele, vagy lelépnétek?

9. Vagyok

Látod, erre mondom, hogy ehhez én túl nagyképű vagyok. Mindent elő tudok teremteni saját magamnak. Nem szorulok rá senkire, hogy ezt a fenekem alá tegye. Viszont lenézem azt, aki csak annyit tud, hogy valakinek odatartja, aztán kap érte valami szépet. Főleg úgy, hogy érzelem sincs.

A legszebb, hogy ahogy telik az idő, én egyre jobban élek. Büszke vagyok rá, hogy önerőből értem el mindet.

Az ilyen nő értéke idővel lecsökken. 30 évesen meg magyarázkodhat, hogy ő nem qurva. Biztos büszke lesz rá a férje is.

Voltam én nagyon szegény is... de egy átlagos nőnek nem biztos, hogy egy szobányi gardrób az álma. Én legalábbis sosem sok ruháról álmodtam. Az utazás az már igen. Az ott van az álmaim között. A lakás kérdéssel is úgy vagyok, hogy nekem nem a lakás nagysága és kinézete a fontos, hanem a praktikusság.

Valahogy engem a szegénység arra tanított, hogy annyit vegyek el, amit ki is tudok használni. Egy palotát nem tudnék kihasználni, hacsak a fél országot nem költöztetem bele.

A sok ruhát szintén nem tudom kihasználni, mert 1-2 darabhoz vagyok hű, és úgyis őket hordanám. Így nálam pl az fontosabb szempont, hogy a ruhát ne egy szezonig lehessen hordani, hanem még mondjuk 5-6 év múlva is hordhassam.

Engem a szegényebb éveim megtanítottak arra, hogy a pénzzel gazdálkodjak és azt válasszam amit ki is tudok használni. Vehetnék drága dolgokat ha akarnék, de kérdés, hogy megéri-e? Kihasználom-e?

Én nem bánom a "lakótelepi nyomorgást" sem, mert megtanított a kis dolgok megbecsülésére és hogy haladjak a céljaim felé. A párom a társam az úton és nem egy lépcsőfok a célomhoz. Én sokkal jobban szeretem így az életet, és bebizonyíthatom a világnak, hogy érek valamit és el is érem ha küzdök érte.