Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért érzek így? Össze vagyok...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért érzek így? Össze vagyok zavarodva, volt már valaki hasonló helyzetben?

Figyelt kérdés

Hosszú lesz, előre is Bocsi.

Van barátom 5 hónapja. Nagyon szeretem és ő is engem, jól megvagyunk, jól érzem magam vele. Most jön a de.. Van egy férfi is, aki jóval idősebb tőlem (22 évvel). Házas, a feleségét már kismilliószor megcsalta. Kb 2 éve ismerem, masodik találkozásunk során megszólított, azóta nagyon jóban vagyunk, napi/heti szinten szoktunk beszélgetni. Valahogy nagyon megértjük egymást, mindenről tudunk beszelgetni, ha kell komoly, ha kell vicces, érdeklődő stb. Nagyon megtetszett a személyisége, annak ellenére hogy külsőre nem feltétlen az esetem, meghat ugye házas, tehát nem láttam ebbe bele semmi többet. Azonban ő elég hamar a tudtomra adta, hogy nagyon tetszem neki és szívesen lefeküdne velem...Hát sokkolt a dolog, nem tudtam mit kezdeni ezzel. Elmondta, hogy ezt ne értsem félre és ő mint embert is nagyon szeret engem, semmi nem fog változni kettőnk között, ha én nem vagyok benne a szexben. Valóban így lett, ugyanis azóta eltelt már jó pár hónap, sőt 1 év is, eszembe nem jutott lefeküdni vele és azóta is ugyanolyan jóban vagyunk. Bár a dologhoz az is hozzátartozik, hogy hogyan is mondjam...néha csokoloztunk. Olyan erős vonzalmat éreztem iránta, hogy ilyet még soha nem éreztem, nem tudtam vele mit kezdeni. Viszont egy darab szarnak éreztem magam, amiért képes vagyok nos férfival csókolózgatni. Ez így ment egy darabig, míg nem összejöttem a barátommal. Valahogy akkoriban úgy alakult, hogy mikor "komolyodott" a kapcsolatunk a barátommal, mert az elején elég nehezen indult, nem is tudtam, hogy most egyutt vagyunk-e vagy sem, akkor kb 1,5 hónapig nem nagyon beszéltem ezzel a férfival. Úgy éreztem enyhültek bennem a dolgok, mert nem vagyok bele szerelmes, semmi ilyen, de erős vonzalmat érzek iránta. Pár hete azonban megint összefutottunk, azóta már többször is, nem igazán tudom őt elkerülni, és hát ugyanúgy beszélgettünk meg hülyéskedtünk, mint előtte, de tudtam, hogy a csók ki van zárva, hisz nekem ott a barátom. Igen, nehány hetig ment is... De egyik alkalommal egyszer csak megcsókolt. Én pedig vissza. Szörnyen éreztem magam utána, azóta is lelkiismeret furdalasom van. Ahányszor csak találkozom vele, érezni hogy "forr" köztünk a levegő, vagy valami hasonló. Mintha folyamatosan kerülgetnénk egymást. Esküszöm nem tudom mit kezdjek ezzel a helyzettel. Tényleg szeretem a barátom, de kezeletlen számomra ez az egesz helyzet. Mi ez, valami fellángolás? Volt olyan barátnőm, aki azt javasolta feküdjek le vele, hisz nyilvánvalóan mindkettőnket vonz, hogy milyen lehet a szex egymással és akkor lehet lenyugodnék és el tudnám engedni ezt a férfit. De erre képtelen vagyok, nem mondom h nem mozgatja meg a fantáziám, de már most egy r*ibinek érzem magam, amiért csokoloztam vele. Volt már bárki hasonló cipőben? Mit csináltatok, hogy tudtatok ebből kilépni?

Előre is köszi, aki segít, Ja és legyszi ne hordjatok le mindennek, mert bár teljesen igazatok lenne, én is úgy érzem magam, nem szeretném, ha ezzel lenne tele a kérdés, tényleg segítséget/tanácsot szeretnék.


2017. febr. 16. 22:24
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
Jó nagy bajban vagy :D
2017. febr. 16. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:
Hát én valahogy nem érzem ezt ennyire viccesnek.... :(
2017. febr. 16. 22:35
 3/15 anonim ***** válasza:
91%

Legalább ne monddj ilyet,hogy szereted a pasid,mert ez nem igaz. Aki szereti a másikat az nem csinál ilyet!!

Te mit szólnál ,ha a pasikád ugyanezt csinálná??!

Dugjatok egyet,mert ennek úgyis az lesz a vége!! De előtte szakíts a pasiddal és mondd a szemébe,hogy egy nagy ribi vagyok és megcsaltalak!


Ui. Én is hasonló helyzetben vagyok,a haverommal,aki szintén nős,szemembe mondta,hogy megrakna ,ha nem lenne senkije.Csak benne van annyi gerinc ,hogy nem csalja az asszonyt.

2017. febr. 16. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
84%
Egyszerű a megoldás, ne találkozz vele és akkor nem kerülsz ilyen szituációkba.
2017. febr. 16. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
91%

Nem beszéltél az emberrel, hogy barátod van és ezt tartsa tiszteletben ? Hogyhogy még mindig találkozgattok, mi az oka, hogy nem tudod 2lkerülni ?

30/f

2017. febr. 16. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:
Persze, hogy szarul esne. És nem hazudok, amikor azt mondom, hogy szeretem a barátom, mert ez tényleg így van, nem akarok szakítani vele, megoldást próbálok keresni erre a helyzetre. Ezzel a férfival sem fogok lefeküdni, mint mondtam 2,5 éve ismerem, elég világosan tudtomra adta, hogy benne lenne a szexben, de nem mentem bele. Lett volna rá rengeteg időm és lehetőségem, de ez nem fér bele. A baj az, hogy nem tudom elkerülni sajnos. És ez csak nehezíti a helyzetet.
2017. febr. 16. 22:46
 7/15 A kérdező kommentje:
De tudja, hogy barátom van és még azt is mondta az elején, h tiszteletben tartja. Hát ez elég rövid ideig sikerült. De ha belegondunk én sem tartottam tiszteletben, hogy felesége van.. Ez most így hosszú, de munka miatt nem tudom elkerülni.
2017. febr. 16. 22:48
 8/15 anonim ***** válasza:
72%
Ha neked ilyen szemelyisegu ember szemelyisege megtetszik, ahhoz csak gratulalni tudok. De is pont annyit ersz mint o. Mindketten egy nagy darab szarok vagytok. Legalabb egy anonim oldalon ne hauzdjal mar. Semmi koze a szeretetnek ahhoz, amit neked van pofad lemuvelni szerencsetlen hapekoddal.
2017. febr. 16. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
100%

Ha szereted a barátod akkor tisztázod vele a helyzetet,ugyanis ha visszacsókoltad igen nagy bajok vannak,fordítsd meg a helyzetet téged,hogy érintene?

Egyébként nem tudom mit tudnál tenni,a pasit ,vagy kizárod az életetdből teljesen ha ennyire nem bírsz magaddal,vagy a barátod nem hülyíted és őszintén elmondod neki mi a helyzet megadva a lehetőséget neki,hogy eldönthesse akar-e veled kapcsolatot így?

Lehet neki is van valakije és akkor élhettek szépen nyitott kapcsolatban,vagy csinálhatjátok 4esben.


De egy őszinteség nélküli kapcsolat annyit sem ér mint egy nagy rakat ***

2017. febr. 16. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
80%

ez nem szerelem , nem vonzalom az oreg irant

ez az o kis manipulativ jateka. azt nem irtad mennyi idos vagy.

egy bizonyos kor vagy tapasztalat utan az ember nem kepes szerelembe esni, viszont nagyon jol megtanulja a jatek szabalyokat, hogyan is lehet valakit iranyitani.

mit kell mondani, hogyan kell a levegot felforrasztani.

ne doll be neki, valoszinuleg egy ven perverz, aki agyba fobe csalja a feleseget. te tenyleg azt hiszed, hogy csak te vagy neki az egyetlen ????!!!!

a helyedben megszakitanek vele minden fajta kapcsolatot!!!! ird meg neki, h hagyjon beken ne keressen tobbet , szerelmes vagy a baratodba es tartsa tiszteletben a dontesedet !!!!

2017. febr. 17. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!