Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Jogos a félelmem, vagy beteges...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogos a félelmem, vagy betegesen önbizalomhiányos vagyok? (kicsit hosszú, bocsi)

Figyelt kérdés

Szép napot!

Előre is bocsánat ezért a nyavalygásért, amit le fogok nyomni, de eléggé kétségbe estem, és nem tudom, mit csináljak.


Van egy srác. Egy appon keresztül ismerkedtünk meg (nem Tinder), nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, hamar találkoztunk. Az első randi jól sikerült, remek hangulatban telt. A srác vicces volt, udvarias, értelmes. A végén hazahozott, csókkal köszöntünk el. Volt pár randink, korcsolyáztunk, moziztunk, ettünk-ittunk. Aztán kicsit felgyorsultak a dolgok. Tulajdonképpen 9-én találkoztunk először, aztán tegnap, 19-én már le is feküdtem vele. Nagyon kívántam, de így visszagondolva talán kissé gyors volt a dolog.


Szóval ez csak az egyik gond, de más dolgok miatt jobban el vagyok keseredve. Az egyik a munkája. Folyami hajón dolgozik, március és november között. Haza tud jönni, de nem olyan gyakran.


Aztán, az érzelmei. Egyáltalán nem vagyok benne már biztos, hogy többet szeretne, mint szex.


Basszus, le se tudom írni rendesen, mi jár a fejemben. Annyira szégyellem magam az egész miatt. Megint hagytam magamat belehabarodni valakibe ilyen rövid idő alatt. Egyszer már nagyot koppantam, mert többet láttam bele egy helyzetbe, mint amennyi valójában volt. Most is ettől félek.


Hiába látom a szemében a rajongást, hiába van rengeteg témánk a szexen kívül, hiába mondta, hogy őszintén kedvel, és hiába mondja, hogy meg akarja próbálni a távolság ellenére is, mégis attól rettegek, hogy miután megvoltam neki, eltűnik.


Ráadásul ezt most megbeszélni se tudom vele, mert holnap ki kell utaznia a munkája miatt, pénteken ér vissza. Persze, akkor tuti fáradt lesz találkozni, vagy nem tudom. Addig ezen fogok kattogni.


Írni nem fogok neki, megvárom, hogy végre ő tegye. Eddig én írtam rá gyakrabban. Vagy ha ír, mindenképpen hozzam ezt fel neki? Ez annyira nem chatre való téma, de jobb lenne minél hamarabb tisztázni.


Biztosan kapok savazást és megjegyzéseket. Amennyiben ilyen jellegű választ adnál, légyszi, kíméletesen, így is elég rosszul érzem magamat.


(20 éves vagyok, a srác 28.)



2017. febr. 20. 13:34
 1/7 anonim ***** válasza:
Szerintem hagyd ezt a "kapcsolatot", ne hibáztasd magad, már úgysem tudsz mit csinálni, egyszerűen csak tanulj az esetből és legközelebb már tapasztaltabban kezdesz ismerkedni. :)
2017. febr. 20. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Szia! Ne aggódj, mintha magamat látnám. én 28 éves nő vagyok, és még egy hónapja is beleestem ilyen dologba, de életemben már jó sokszor előfordult ez. Nézd, ugyanezeken szoktam vívódni, és az esetek 90%-ban jó a női megérzés, ami azt súgja, hogy csak szexet akar. 10%-ban viszont nem igaz. Szerintem ahogy leírtad az esetet, jobb ha nem éled bele magad túlságosan. :(
2017. febr. 20. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim válasza:
szia. Mint lány, csak annyit tudok neked mondani, hogy hogyha ennyire nem érzed jól magad a kapcsolatban. Vagyis hülyeséget mondok, jól érzed magad, de nem tudod mi tévő légymeg hasonlók, akkor én nkább hagynám ezt a kapcsolatot. Lehet tényleg elsietted a dolgokat, de a végy nagy úr. mi is a párommal egy hónap után szeretkeztünk már. de figyelj. keress inkább egy olyan embert, aki közel van hozzád, nem utazik, veled lehet akár minden második nap. vagy ha nagyon meg szeretnéd tartani ezt a srácot, pasit, férfit. akkor bizony le kell vele ülni beszélgetni, bizony hogy nem chat téma. és attól meg ne félj, hogy mi van, mi lesz. élj a mának és légy boldog a bőrödben. nem kell félni semmitől. :)
2017. febr. 21. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat. Nagyon úgy tűnik, hogy az a tényállás, amitől féltem. Ma írtam neki, hogy ezt ne erőltessük, egyet is értett velem. Elég furcsa dolgokat írt, de azt hiszem, végérvényesen mindegy a dolog. Most azon leszek, hogy elfelejtsem...sajnos beleestem, pedig nagyon nem kellett volna.
2017. febr. 21. 21:56
 5/7 anonim ***** válasza:

Szóval szakítottál vele, mielőtt még kiderült volna, hogy meg akarjátok-e próbálni?

Akár egy, akár ötven százaléknyi esély volt a kapcsolatra, most te lenulláztad.

2017. febr. 21. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
#5 Az bizonyosodott be, hogy neki elég volt csak lefeküdni velem. Teljesen rosszul mértem fel a helyzetet. Megint...
2017. febr. 21. 22:47
 7/7 anonim válasza:

Szia! :)

Ez a kapcsolat köztetek valóban el lett sietettve. Túl gyorsan csináltatok mindent, már a 10ik napon le is feküdtetek. Megértem, hogy ez miatt bűntudatot érzel, de már nem tudsz mit tenni a múlt ellen. Már megtörtént és fontos, hogy most tovább lépj. Meglehet, hogy társfüggő vagy, ezért látsz többet egy korai kapcsolatban. Próbáld az illetőt jobban megismerni, mielőtt komolyabban éreznél iránta. De ehhez fontos, hogy magaddal meg legyél elégedve. Ugyanis csak így tudsz magadnak olyan társat találni, aki igazán szeret, értékel és tud időt szánni rád. Nemcsak ilyen egy éjszakás kalandokra vágyik. Legtöbbször kihasználják az önbizalom hiányos nőket, mert őket könnyebben ki lehet használni, jobban hagyják magukat. Tárgyként kezelnek, akkor vesznek elő, amikor akarnak, majd ha megunnak, eldobnak.

Most persze nem könnyű, de fontos, hogy ez idő alatt próbálj magaddal törődni. Azaz kerüld a srácokat egy időre... :D . Nem célszerű ilyenkor fiúkkal ismerkedni, mert most nehéz időszakban vagy és könnyen kihasználhatnak. Csak ugyan olyan helyzetbe vinnéd magad megint.

Próbálj olyan dolgokat csinálni amik téged szórakoztatnak, vagy bármi amivel ki tudsz kapcsolódni. A lényeg, hogy amit teszel, magad miatt tedd. :) Neked kell tudnod mi az ami neked kell. Mindenesetre légy magaddal türelmes és minden jó lesz! :)

Amúgy nagyon jól tetted, hogy leírtad a srácnak az érzéseidet, még akkor is, ha nem chat téma. A munka miatt (mint mondtad) nem nagyon lett volna alkalmatok ezt személyesen megbeszélni. Lehet, hogy ha vissza jött volna a melóból, más csajjal jött volna vissza. Mint mondtad, hogy sexnél komolyabb kapcsolatot nem akart tőled, úgyhogy elképzelhető...

Mindenesetre megtetted amit meg kellett tenned. Tanulj az esetből, ja, és ne félj! :)

Remélem tudtam segíteni! :)


18/F

2017. febr. 22. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!